BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Negatív meglepetés a Deutsche Banktól

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság

Rosszabb eredményeket tett közzé a Deutsche Bank AG a vártnál: az első számú német hitelintézet negyedik negyedéves profitja 76 százalékkal esett, alulmúlva az elemzői előrejelzéseket is – jelentette a Bloomberg. A vártnál roszszabb eredményt két fő tényező magyarázza: az európai adósságválság, illetve az egyes kitettségekből fakadó leírások. A bank részvényeinek árfolyama 3,1 százalékkal süllyedt Frankfurtban az eredmények közzététele után. A hitelintézet a gyorsjelentése szerint 147 millió eurós nettó profitot produkált, míg a Bloomberg által megkérdezett 12 elemző konszenzusa 556 millió eurós nettó eredményt jelzett előre.

A Deutsche Bank ugyanakkor nem az egyetlen szereplő a piacon, amely az utolsó negyedévre vonatkozóan alacsonyabb profitról volt kénytelen beszámolni. Az amerikai piacon első számú szereplőnek számító JPMorgan 23 százalékkal alacsonyabb eredményt ért el a bázisnál, a szintén amerikai Goldman Sachs profitja pedig 58 százalékkal csökkent.

Josef Ackermann vezérigazgató – aki egyébként májusban távozik a bankcsoport éléről – a kilátásokat illetően is visszafogottan nyilatkozott: véleménye szerint 2012 újabb kihívásokkal teli év lesz. „Ackermann megpróbálja megtisztítani a terepet a helyébe lépő új menedzsment előtt, ám ezzel a feladattal még nem áll túlságosan jól” – kommentálta az eredményeket Dirk Becker, a frankfurti Kepler Capital Markets elemzője.

Az Erste Bank elemzői szerint ugyanakkor az első számú német hitelintézetnél nem olyan kedvezőtlen a kép, mint az az eredményből első ránézésre tűnik: a bank ugyan negatív meglepetést okozott a negyedik negyedéves eredményével, ennek ellenére a fundamentális kép pozitív. „Ha technikai látcsövön át nézzük a céget, akkor is pozitív a véleményünk” – írja az Erste elemzői kommentárjában. A negatív hatást a befektetési banki üzletág hozta, melynek bevételei 26 százalékkal csökkentek a tavalyi negyedik negyedéves csúcshoz képest. Ám az alapkezelés és a privát banki üzletág bevételei 22 százalékkal növekedtek, ehhez az is hozzájárult, hogy a Postbankot még csak tavaly decemberben konszolidálták. Az Erste szerint az sem elhanyagolható, hogy a Deutsche Bank kitettsége a kockázatosabb euróövezeti országok felé jelentősen csökkent.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.