A régiós fizetőeszközökkel együtt gyengült a forint is tegnap
Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a VilággazdaságRövid hazai piaci áttekintés:
A forint az elmúlt két napban gyengülést mutatott, de a többi régiós fizetőeszköz is inkább gyengülést mutatott fel az elmúlt napokban. A kormány hétfőn bejelentett csomagja ugyan némileg gyengítette a magyar fizetőeszközt, de nem számottevő mértékben. A mai nap nagyon fontos lehet, hiszen a piaci szereplők végre hallhatják, hogy hogyan vélekedik az amerikai jegybank szerepét betöltő Fed a gazdaság állapotáról, és mit gondol a rendkívüli élénkítő intézkedések visszavonásáról. Az utóbbi napokban újra egyre optimistábbá kezdett válni a piac, miközben korábban a Fed-del kapcsolatos aggodalmak miatt gyengülést láthattunk, többek között a forint piacán is.
Az ÁKK tegnapi délután rögzített adatai a hozamgörbe meredekebbé válásáról tanúskodnak. Az éven belüli hozamok 1-20 bázisponttal csökkentek, azonban az éven túli hozamok 2-12 bázisponttal emelkedtek. A 10 éves hozam 5,75 százalékon áll.
Nemzetközi helyzetkép:
A nemzetközi devizapiacon az EURUSD devizapár tegnap is folytatta a korábban megkezdett lassú emelkedő trendjét, az árfolyam 1,3367-ről 1,3392-re emelkedett, és reggel is lényegében ezen a szinten tartózkodik az árfolyam. Ben Bernanke mai beszéde akár jelentősebb mértékben is befolyásolhatja a devizapár értékének alakulását a nap során. Már a nyitás után elindultak felfelé a vezető tengerentúli indexek, és a jó hangulat zárásig kitartott (Dow 0,91 százalék, Nasdaq 0,87 százalék, S&P500 0,79 százalék). Ma ér véget a Fed kamat-meghatározó ülése. Vegyes mozgások tarkították a nyugat-európai börzéket (FTSE100 0,69 százalék, DAX 0,17 százalék, CAC40 -0,07 százalék).
Ázsiában a japán Nikkei 1,77 százalékot emelkedett, miközben a HangSeng 1,25 százalékkal, a Shanghai index 1,54 százalékkal csökkent. Nagyot ugrott májusban a japán export nagysága, a várt 6,4 százalék helyett 10,1 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbi értéket. A hírtelen megnövekedett export hatására a külkereskedelmi deficit nagysága lényegesen elmaradt a várakozástól.
Az árupiacon az arany ára 1.367 dollárra csökkent ma reggel, elsősorban a pénzügyi befektetők kiszállása miatt. Az SPDR Gold Trust, a világ legnagyobb ETF-je ismét kisebb aranymennyiségről számolt be. A WTI nyersolaj jegyzése viszont 98,7 dollárra nőtt ma reggel, miután az amerikai készletek 4,3 millió hordóval csökkentek, jelentősen meghaladva a piac által várt félmillió hordós csökkenést. A piac emellett a szíriai eseményekre figyel, mivel az USA és Oroszország nem tudott megegyezni a szíriai beavatkozás mértékéről. Pozitív képet festenek a határidős piacok ma reggel.
Friss hazai és nemzetközi hírek:
Az USA-ban a megkezdett házépítések száma májusban évesítve 914 ezer volt, ami elmaradt a várt 950 ezertől, ám meghaladta az áprilisi 856 ezret. Öt éves csúcson vannak a lakásépítések. A kiadott építési engedélyek száma májusban 974 ezerre csökkent az áprilisi 1 millió feletti szintről, ami nagyjából megfelelt az elemzői várakozásoknak.
A német ZEW index értéke júniusban a májusi 36,4 pontról 38,5 pontra emelkedett, miközben az elemzők 38,1 pontra számítottak.


