VILÁGGAZDASÁG Network

Mozilla Firefox alatt kezdőlapnak

×

Mozilla Firefox böngésző alatt, úgy tudja a VG.hu-t kezdőlapnak állítani, hogy az egér bal gombját nyomva tartva a címsor mellett levő VG ikont ráhúzza a kis házikó ikonnal jelölt kezdőlap gombra.

Belépés

×



Elfelejtett jelszó »

A hét témája

Hong Kongban is tőzsdére menne a Prada
2010. október 6.

Jövőre a hong kongi tőzsdére vezetné be papírjait az olasz felsőkategóriás divatkonszern, a Prada – értesült a vállalathoz közel álló forrásokból a Finantial Times

Tartható a 3,8 százalékos államháztartási hiány
2010. október 1.

Tartható lesz a kormány ez évre tervezett 3,8 százalékos államháztartási hiánya, hiszen a korábbi évekhez hasonlóan a második félév bevételek tekintetében az első hat hónapnál jobb eredményeket hozhat – mondta a Világgazdaság Online kérdésére Barta György, a Cib Bank elemzője. A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) ma közzétett gyorsjelentése szerint az államháztartási hiány 2010 első felében a GDP 5,4 százaléka 711 milliárd forint volt, ez 2009 azonos időszakához képest 151 milliárd forinttal, GDP-arányosan 1,0 százalékponttal magasabb.

Furfangosak a tinédzser bankolók
2010. szeptember 30.

A legfrissebb kutatások szerint a hagyományos banki termékekkel egyre nehezebb kiszolgálni a legfiatalabb bankolók táborát, akik az ügyfélkörön belül a legnagyobb mértékben élénkítik az egyszerű, gyors és főleg ingyenes elektronikus illetve online megoldások iránti keresletet.

Nem biznisz a kaszinó, hazánkban is fagyos a hangulat
2010. szeptember 30.

Visszavonta a hotelek és kaszinók üzemeltetésével foglalkozó Lucien Barrière csoport nyílvános papíraukcióját a tulajdonos francia Accor. A szállodakonszern 575-700 millió euró közötti összegre számított a társaság 49 százalékáért.

Óriások a levegőben: konszolidálódik a légi piac
2010. szeptember 29.

Éves szinten hét milliárd dollár bevételen osztozik majd három légitársaság, miután párhuzamos járatai összevonásáról döntöttek. A British Airlines, a spanyol Iberia és az utasforgalmat tekintve a világ második legnagyobbjának számító American Airlines. A társaságok a Malévot is felölelő Oneworld szövetség tagjai. A lépés egyértelműen része a légiközlekedésben tapasztalható, a válság hatására csak egyre erősödő konszolidációnak.

Viszik a Porschét mint a cukrot
2010. szeptember 29.

Egy újonnan piacra dobott típusának köszönhetően július 31-én végződő üzleti évében rekordforgalmat könyvelhetett el a német Porsche. A felsőkategóriás sportautó-gyártó klasszikus típusa a 911-es azonban csak veszteséget hozott.

Másfél millió magyar szed rendszeresen gyógyszert
2010. szeptember 28.

Magyarországon a gazdaságilag aktív korú lakosság mintegy 18 százaléka szenved valamilyen krónikus betegségben – mint például a cukorbetegség, magas vérnyomás -, 7 százalékuk egyszerre többen is. Ennek megfelelően az aktív korú népesség 21 százaléka, körülbelül 1,5 millió ember szed rendszeresen gyógyszereket.

Felfelé indult az emelkedőn a forint
2010. március 19.

A hazai fizetőeszköz 15 hónappal ezelőtti szintjére erősödött, lekörözve a régiós valutákat

Sávoly: sokmilliárdos lehet a ráfizetés - Brüsszeli vizsgálat
2010. március 5.

Aggályok. Tovább bonyolódik a sávolyi MotoGP-pálya körül immár hónapok óta folyó vita. Az állami milliárdokat is felölelő ügyben az EU versenyügyi biztosához, Joaquín Almuniához fordultak azok a civilszervezetek, amelyek régóta ellenzik a „kétes” beruházás állami támogatását.

Színjáték BKV-ügyben - A címlapok adták a kegyelemdöfést
2010. február 12.

Nehezen képzelhető el, hogy a végkielégítések ügye a BKV-t vagy az állami szférát ismerőket különösebben meglepte volna. A nyilvánosság előtt politikai színjáték zajlik: megpróbálják elhitetni, hogy eddig senki nem tudott semmiről.

 
  • Képgalériák
  • Videogalériák
  • Parlamenti ülésnap - Fotó: Darnay Katalin

  • HBLF pénzügyi csúcstalálkozó - Fotó: Kallus György

  • A világon egyedülálló véna alapú beléptetési rendszer bemutatása - Fotó: Darnay Katalin

  • Országgyűlési nap, Balog Zoltán emberi erőforrás miniszter esküt tesz - Fotó: Darnay

  • Áder János beiktatása - Fotók: Kallus György

Előző
Következő
  • Magyar a világ két legjobb bárja

    Magyar a világ két legjobb bárja

  • Bóvliba vágtak minket - vox pop

    Bóvliba vágtak minket - vox pop

  • Mi bosszant minket a kgfb kampányban?

    Mi bosszant minket a kgfb kampányban?

  • MABISZ konferencia

    MABISZ konferencia

  • Mit gondolunk a végtörlesztésről?

    Mit gondolunk a végtörlesztésről?

  • Szemüveg nélküli 3D képernyő táblákhoz

    Szemüveg nélküli 3D képernyő táblákhoz

Előző
Következő

MOL

2012. május 24. 13:03
15 720
1.29%
A BÉT információi alapján az adatokat a Magyar
Vendor szolgáltatja.15 perccel késleltetett adatok!

MOL

15 720

RICHTER

35 870

OTP

3 474

MTELEKOM

433

Időjárás

Budapest

zápor
27 °C
15 °C
Időjárás előrejelzés »

Állásajánlatok

BUX

2012. május 24. 12:59
16 461,51
1.42%
A BÉT információi alapján az adatokat a Magyar Vendor szolgáltatja.
15 perccel késleltetett adatok!
Coaching? Nekem? Minek? Dara Péter
ügyvezető igazgató
DEVISE Hungary
Év elején egy országos kutatásomban 835 vezérigazgató, ügyvezető igazgató, cégtulajdonos, gazdasági vezető és HR vezető közül közel négyszáz úgy nyilatkozott, hogy a menedzsment fejlesztésére is szükség van cégüknél az idei évben a hatékonyságnövelés érdekében. A felmérés kitöltői között kisorsolt öt alkalmas vezetői coachingot azonban mindössze 197-en szerették volna megnyerni. További írások itt találhatóak »
Nemzeti fejlesztési vágta Essősy Zsombor
vezérigazgató
MAPI Magyar Fejlesztési Iroda Zrt.
Homályos még, hogy a fejlesztés majdani irányait meghatározó tervek kinek az irányításával – NGM, NFM, KIM, NFÜ – készülnek el. Meggyőződésem, hogy (a korábbi versenylovas hasonlatnál maradva) jóval gyorsabban haladnánk előre, ha a négyből három zsoké sürgősen leszállna a nyeregből. További írások itt találhatóak »
Búcsúüzenet Oszkó Péter
ügyvezető igazgató
Portfolion
Úgy hiszem, semmi meglepő nincs abban, hogy a kormány nyilvánvaló gazdaságpolitikai kudarcai, az év végére újra beszakadó forintárfolyam, az állampapírok iránti kereslet elapadása miatt egyre kétségesebb finanszírozhatóság, a tönkretett növekedési pálya és a megrongált foglalkoztatási viszonyok tudatában évzáró aktusként újra előráncigálta Budai Gyulát. További írások itt találhatóak »
Jogszerű a hamburgeradó Bánki Orsolya
ügyvéd
ENWC
2011. szeptember 1-jétől ún. „népegészségügyi termékadó” terhel egyes üdítőitalokat, energiaitalokat, „előrecsomagolt cukrozott készítményeket”, sós snackeket és ételízesítőket. Az új adónem érezhetően drágítja majd a felsorolt élelmiszereket, emellett pedig számos jogi kérdést is felvet. További írások itt találhatóak »
Barcelonából jöttem… Mózes István
ügyvezető partner
ClientFirst Consulting Kft.
Idén szerencsém volt három kollégámmal együtt ellátogatni Barcelonába, a 12. MSPA (Mystery Shopping Providers Assosiation) Konferenciára. 42 ország közel 200 képviselője tette tiszteletét a találkozón, ahol a legfőbb téma természetesen a vevőkiszolgálás fejlesztése volt. További írások itt találhatóak »

Ingatlankereső