VILÁGGAZDASÁG Network

Mozilla Firefox alatt kezdőlapnak

×

Mozilla Firefox böngésző alatt, úgy tudja a VG.hu-t kezdőlapnak állítani, hogy az egér bal gombját nyomva tartva a címsor mellett levő VG ikont ráhúzza a kis házikó ikonnal jelölt kezdőlap gombra.

Belépés

×



Elfelejtett jelszó »

Accor szponzoráció

Matolcsy és Navrasics bontja ki az Orbán-csomagot
2011. március 1.

Ma ismerteti a kormány tervezett strukturális reformjait Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter és Navracsics Tibor miniszterelnök-helyettes, közigazgatási és igazságügyi miniszter.

Válságadó: Melyik cég mennyit fizet?
2010. október 20.

A Magyar Telekom 27,5 milliárd forintot fizethet már 2010-ben, de a többi nagyvállalatnak is mélyen a zsebébe kell nyúlnia. Valószínű, a fogyasztókra is jelentős teher kerül.

AB-határozat: korlátos marad az osztalékág
2010. szeptember 8.

Nem ellenkezik az alaptörvény szellemével a tevékenységre jellemző kereset mint „ajánlott” adó- és járulékalap beemelése az adójogba – határozott az Alkotmánybíróság (AB).

Ingyen balesetbiztosítás a gyerekeknek
2008. május 11.

Az iskola kapui hamarosan bezárulnak és megkezdik a gyerekek a vakációt. Azok a szülők, akiknek munkáltatójuk Ticket Service utalvánnyal ad támogatást az iskolakezdéshez, nyugodtabbak lehetnek.

Segítség a legszegényebb gyermekotthonoknak – most egy kattintással bárki segíthet!
2008. március 30.

Naponta egy alma, az orvost távol tartja! Ugye mindenki ismeri a mondást?

Adómentes bérlet és utalvány egy csomagban
2008. január 13.

A céges juttatások és a cafeteria rendszerek legkedveltebb elemei közé tartozik az étkezési utalvány és a helyi tömegközlekedési hozzájárulás.

Adómentes bérlet és utalvány egy csomagban
2007. november 11.

A céges juttatások és a cafeteria rendszerek legkedveltebb elemei közé tartozik az étkezési utalvány és a helyi tömegközlekedési hozzájárulás.

 
  • Képgalériák
  • Videogalériák
  • Parlamenti ülésnap - Fotó: Darnay Katalin

  • HBLF pénzügyi csúcstalálkozó - Fotó: Kallus György

  • A világon egyedülálló véna alapú beléptetési rendszer bemutatása - Fotó: Darnay Katalin

  • Országgyűlési nap, Balog Zoltán emberi erőforrás miniszter esküt tesz - Fotó: Darnay

  • Áder János beiktatása - Fotók: Kallus György

Előző
Következő
  • Magyar a világ két legjobb bárja

    Magyar a világ két legjobb bárja

  • Bóvliba vágtak minket - vox pop

    Bóvliba vágtak minket - vox pop

  • Mi bosszant minket a kgfb kampányban?

    Mi bosszant minket a kgfb kampányban?

  • MABISZ konferencia

    MABISZ konferencia

  • Mit gondolunk a végtörlesztésről?

    Mit gondolunk a végtörlesztésről?

  • Szemüveg nélküli 3D képernyő táblákhoz

    Szemüveg nélküli 3D képernyő táblákhoz

Előző
Következő

MOL

2012. május 24. 13:03
15 720
1.29%
A BÉT információi alapján az adatokat a Magyar
Vendor szolgáltatja.15 perccel késleltetett adatok!

MOL

15 720

RICHTER

35 870

OTP

3 474

MTELEKOM

433

Időjárás

Budapest

zápor
27 °C
15 °C
Időjárás előrejelzés »

Állásajánlatok

BUX

2012. május 24. 12:59
16 461,51
1.42%
A BÉT információi alapján az adatokat a Magyar Vendor szolgáltatja.
15 perccel késleltetett adatok!
Coaching? Nekem? Minek? Dara Péter
ügyvezető igazgató
DEVISE Hungary
Év elején egy országos kutatásomban 835 vezérigazgató, ügyvezető igazgató, cégtulajdonos, gazdasági vezető és HR vezető közül közel négyszáz úgy nyilatkozott, hogy a menedzsment fejlesztésére is szükség van cégüknél az idei évben a hatékonyságnövelés érdekében. A felmérés kitöltői között kisorsolt öt alkalmas vezetői coachingot azonban mindössze 197-en szerették volna megnyerni. További írások itt találhatóak »
Nemzeti fejlesztési vágta Essősy Zsombor
vezérigazgató
MAPI Magyar Fejlesztési Iroda Zrt.
Homályos még, hogy a fejlesztés majdani irányait meghatározó tervek kinek az irányításával – NGM, NFM, KIM, NFÜ – készülnek el. Meggyőződésem, hogy (a korábbi versenylovas hasonlatnál maradva) jóval gyorsabban haladnánk előre, ha a négyből három zsoké sürgősen leszállna a nyeregből. További írások itt találhatóak »
Búcsúüzenet Oszkó Péter
ügyvezető igazgató
Portfolion
Úgy hiszem, semmi meglepő nincs abban, hogy a kormány nyilvánvaló gazdaságpolitikai kudarcai, az év végére újra beszakadó forintárfolyam, az állampapírok iránti kereslet elapadása miatt egyre kétségesebb finanszírozhatóság, a tönkretett növekedési pálya és a megrongált foglalkoztatási viszonyok tudatában évzáró aktusként újra előráncigálta Budai Gyulát. További írások itt találhatóak »
Jogszerű a hamburgeradó Bánki Orsolya
ügyvéd
ENWC
2011. szeptember 1-jétől ún. „népegészségügyi termékadó” terhel egyes üdítőitalokat, energiaitalokat, „előrecsomagolt cukrozott készítményeket”, sós snackeket és ételízesítőket. Az új adónem érezhetően drágítja majd a felsorolt élelmiszereket, emellett pedig számos jogi kérdést is felvet. További írások itt találhatóak »
Barcelonából jöttem… Mózes István
ügyvezető partner
ClientFirst Consulting Kft.
Idén szerencsém volt három kollégámmal együtt ellátogatni Barcelonába, a 12. MSPA (Mystery Shopping Providers Assosiation) Konferenciára. 42 ország közel 200 képviselője tette tiszteletét a találkozón, ahol a legfőbb téma természetesen a vevőkiszolgálás fejlesztése volt. További írások itt találhatóak »

Ingatlankereső