Mozilla Firefox alatt kezdőlapnak
×Mozilla Firefox böngésző alatt, úgy tudja a VG.hu-t kezdőlapnak állítani, hogy az egér bal gombját nyomva tartva a címsor mellett levő VG ikont ráhúzza a kis házikó ikonnal jelölt kezdőlap gombra.
Belépés
×Bajnai Gordon kormányfő lett
Oszkó: A Malév így nem működhet tovább
Reálisnak tűnik a 0,5 százalékos gazdasági növekedés 2010-ben, noha a szaktárca legutolsó, januári prognózisa még 0,2 százalékos GDP csökkenést jelzett - mondta Oszkó Péter ügyvezető pénzügyminiszter újságíróknak pénteken Budapesten.
Sűrű lesz a hétfői nap Matolcsynak: 3 tárcától vesz át dokumentumokat
A korábbi terveknek megfelelően hétfőn, vagyis május 31-én kerül majd sor minden minisztériumban az átadás-átvételre – erősítette meg információnkat a Fidesz sajtóosztálya. Igaz erről hivatalos értesítést még nem minden tárcavezető kapott meg.
Mit tettek le Bajnaiék az asztalra? Értékelje munkájukat!
Négy egyenlő súlyú és kivétel nélkül sürgető feladat várt a tavaly tavasszal hivatalba lépett Bajnai-kabinetre. Az adórendszer átalakítását és a büdzséegyensúly megőrzését célozták meg. Ön is értékelje munkájukat!
Oszkó: Csak februárban tudtuk meg, mit vállalt a Malév
A Malév által a volt fő tulajdonosnak, az orosz érdekeltségű AirBridge-nek vállalt viszontgarancia vállalása jogszerűtlen volt, vizsgálják a felelősség kérdését - mondta Oszkó Péter ügyvezető pénzügyminiszter szerdán az Országgyűlés gazdasági és informatikai bizottságának alakuló ülésén.
Ma délutántól tekintetőek meg az átadás-átvételi dokumentumok
Az ígéretek szerint csütörtök délután töltik fel az internetre a kormányzati ügyek átadásáról készített dokumentumokat.
Már nem zuhanunk, tehát nincs vészhelyzet
Nemet mondott Bajnaiék meghívására a Fidesz
Ez lesz minden idők legalaposabb átadás-átvétele – jelentette be a hétfői kormányszóvivői tájékoztatón Szollár Domokos.
Hiller, Bajnai távozóban még jótékonykodik
Ha kormányváltás, akkor végkielégítések körüli adok-kapok. A pár napja menetrendszerűen megindult "ki-mennyivel-távozik" kérdéshez most a kormány szólt hozzá. Közleményben emlékeztetett a jogszabályi környezetre. S azt is tudatta, hogy a kormányfő is jótékony célra fordítja az így kapott pénzt.
Bajnai elbúcsúzott: "Meginogtunk, de nem buktunk el"
Egy hónapig még biztosan hivatalban marad ugyan Bajnai Gordon miniszterelnök, de vélhetően ma mondta el utolsó nagyobb beszédét.
Bajnai: Európának lassabb növekedésre kell felkészülnie
Az elmúlt másfél év pénzügyi válsága után Európának a korábbi évtizedben megszokottnál jóval lassabb gazdasági növekedési ütemre kell felkészülnie - mondta kedden Londonban Bajnai Gordon, aki szerint a súlyos költségvetési és adóssággondokkal küszködő Görögországnak szüksége van Európa szolidaritására.
MOL
2012. május 24. 13:08Vendor szolgáltatja.15 perccel késleltetett adatok!
MOL
RICHTER
OTP
MTELEKOM
Kiemelt témák

Időjárás
Budapest |
|
27 °C
15 °C
27 °C
17 °C
26 °C
15 °C
25 °C
14 °C
25 °C
14 °C
24 °C
16 °C
27 °C
16 °C
25 °C
14 °C
24 °C
15 °C
26 °C
14 °C
25 °C
17 °C
25 °C
13 °C
25 °C
13 °C
27 °C
17 °C
25 °C
17 °C
27 °C
16 °C
27 °C
16 °C
25 °C
14 °C
27 °C
14 °C
27 °C
14 °C
24 °C
13 °C
|
Időjárás előrejelzés » |
Állásajánlatok
BUX
2012. május 24. 13:0415 perccel késleltetett adatok!
