VILÁGGAZDASÁG Network

Mozilla Firefox alatt kezdőlapnak

×

Mozilla Firefox böngésző alatt, úgy tudja a VG.hu-t kezdőlapnak állítani, hogy az egér bal gombját nyomva tartva a címsor mellett levő VG ikont ráhúzza a kis házikó ikonnal jelölt kezdőlap gombra.

Belépés

×



Elfelejtett jelszó »

Banki közgyűlések

A piac továbbra sem számít kamatváltozásra
2010. szeptember 26.

Az elemzők továbbra sem várják a jelenlegi 5,25 százalékos alapkamat változását a Magyar Nemzeti Bank (MNB) Monetáris Tanácsának hétfői kamatdöntő ülésétől, előrejelzésük szerint az első kamatemelésre a jövő év közepén kerülhet sor.

PSZÁF bírságok: a K&H Bank és az MKB a "bűnös"
2010. augusztus 25.

A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (PSZÁF) a K&H Bankot egymillió forint, az MKB Bankot pedig ötvenezer forint fogyasztóvédelmi bírsággal sújtotta ügyfélpanaszok alapján indult eljárásokban.

Csökkenhet az OTP-papír árfolyama a bank jelentése miatt
2010. augusztus 12.

A kedvezőtlen nemzetközi hangulatban esés várható a Budapesti Értéktőzsdén is az MTI által megkérdezett szakértő szerint, aki az OTP féléves gyorsjelentése alapján a papír árfolyamának csökkenésére számít

Az OTP II. negyedéve: 27,4 milliárd forint adózott profit
2010. augusztus 12.

Az OTP Bankcsoport 2010 második negyedévében 27,4 milliárd forint, az első félévében 69,75 milliárd forint konszolidált adózott nyereséget ért el csütörtökön publikált gyorsjelentése szerint, ami 35, illetve 17 százalékkal marad el az egy évvel korábbitól, és kevesebb az elemzői várakozásoknál is.

Magyaroké lehet az MKB?
2010. július 28.

Az osztrák BAWAG megválhat a bankban lévő 10 százalékos részesedésétől

Sok banknak fogalma sincs, mit dolgoznak neki
2010. július 21.

Költséghatékonysági okokból számos pénzintézet bízza külső szolgáltatóra működésének fontos területeit, sokuknak azonban túl nagy kihívást jelent a kiszervezett folyamatok megfelelő ellenőrzése.

Csányi: Rugalmasabbnak kellene az IMF-nek lenni - Videó
2010. július 19.

Lapunknak adott videóinterjújában Csányi Sándor az OTP Bank elnök-vezérigazgatója elmondta, az IMF és az EU képviselői az ő véleményére is kiváncsiak voltak. Szerinte a két szervezetnek nagyobb rugalmasságot kellene Magyarországgal szemben tanúsítania.

Helycserék a bankoknál
2010. április 6.

Több vezető szereplő mérlege is zsugorodott a csökkenő üzleti aktivitás miatt. A legnagyobb elmozdulást az MKB csoport produkálta tavaly, amely eszközállománya 7 százalékot meghaladó bővülésének köszönhetően – két helyet előreugorva – ismét a második számú szereplőnek számít a piacon.

Napi Tipp: három nagybank gyorsjelentése kezdődik
2010. január 15.

Az amerikai nagybankok közül elsőként teszi ma közzé a tavalyi utolsó három hónap eredményét a JPMorgan Chase.

Itt az évtized legnagyobb amerikai részvényértékesítése
2009. december 4.

A Bank of America (BoA) az évtized legnagyobb amerikai részvényértékesítést hajtotta végre tegnap, miután 15 dolláros papíronkénti áron 19,3 milliárd dollárt emelt be.

 
  • Képgalériák
  • Videogalériák
  • Parlamenti ülésnap - Fotó: Darnay Katalin

  • HBLF pénzügyi csúcstalálkozó - Fotó: Kallus György

  • A világon egyedülálló véna alapú beléptetési rendszer bemutatása - Fotó: Darnay Katalin

  • Országgyűlési nap, Balog Zoltán emberi erőforrás miniszter esküt tesz - Fotó: Darnay

  • Áder János beiktatása - Fotók: Kallus György

Előző
Következő
  • Magyar a világ két legjobb bárja

    Magyar a világ két legjobb bárja

  • Bóvliba vágtak minket - vox pop

    Bóvliba vágtak minket - vox pop

  • Mi bosszant minket a kgfb kampányban?

    Mi bosszant minket a kgfb kampányban?

  • MABISZ konferencia

    MABISZ konferencia

  • Mit gondolunk a végtörlesztésről?

    Mit gondolunk a végtörlesztésről?

  • Szemüveg nélküli 3D képernyő táblákhoz

    Szemüveg nélküli 3D képernyő táblákhoz

Előző
Következő

MOL

2012. május 24. 13:09
15 690
1.1%
A BÉT információi alapján az adatokat a Magyar
Vendor szolgáltatja.15 perccel késleltetett adatok!

MOL

15 690

RICHTER

35 870

OTP

3 470

MTELEKOM

434

Időjárás

Budapest

zápor
27 °C
15 °C
Időjárás előrejelzés »

Állásajánlatok

BUX

2012. május 24. 13:09
16 471,91
1.49%
A BÉT információi alapján az adatokat a Magyar Vendor szolgáltatja.
15 perccel késleltetett adatok!
Coaching? Nekem? Minek? Dara Péter
ügyvezető igazgató
DEVISE Hungary
Év elején egy országos kutatásomban 835 vezérigazgató, ügyvezető igazgató, cégtulajdonos, gazdasági vezető és HR vezető közül közel négyszáz úgy nyilatkozott, hogy a menedzsment fejlesztésére is szükség van cégüknél az idei évben a hatékonyságnövelés érdekében. A felmérés kitöltői között kisorsolt öt alkalmas vezetői coachingot azonban mindössze 197-en szerették volna megnyerni. További írások itt találhatóak »
Nemzeti fejlesztési vágta Essősy Zsombor
vezérigazgató
MAPI Magyar Fejlesztési Iroda Zrt.
Homályos még, hogy a fejlesztés majdani irányait meghatározó tervek kinek az irányításával – NGM, NFM, KIM, NFÜ – készülnek el. Meggyőződésem, hogy (a korábbi versenylovas hasonlatnál maradva) jóval gyorsabban haladnánk előre, ha a négyből három zsoké sürgősen leszállna a nyeregből. További írások itt találhatóak »
Búcsúüzenet Oszkó Péter
ügyvezető igazgató
Portfolion
Úgy hiszem, semmi meglepő nincs abban, hogy a kormány nyilvánvaló gazdaságpolitikai kudarcai, az év végére újra beszakadó forintárfolyam, az állampapírok iránti kereslet elapadása miatt egyre kétségesebb finanszírozhatóság, a tönkretett növekedési pálya és a megrongált foglalkoztatási viszonyok tudatában évzáró aktusként újra előráncigálta Budai Gyulát. További írások itt találhatóak »
Jogszerű a hamburgeradó Bánki Orsolya
ügyvéd
ENWC
2011. szeptember 1-jétől ún. „népegészségügyi termékadó” terhel egyes üdítőitalokat, energiaitalokat, „előrecsomagolt cukrozott készítményeket”, sós snackeket és ételízesítőket. Az új adónem érezhetően drágítja majd a felsorolt élelmiszereket, emellett pedig számos jogi kérdést is felvet. További írások itt találhatóak »
Barcelonából jöttem… Mózes István
ügyvezető partner
ClientFirst Consulting Kft.
Idén szerencsém volt három kollégámmal együtt ellátogatni Barcelonába, a 12. MSPA (Mystery Shopping Providers Assosiation) Konferenciára. 42 ország közel 200 képviselője tette tiszteletét a találkozón, ahol a legfőbb téma természetesen a vevőkiszolgálás fejlesztése volt. További írások itt találhatóak »

Ingatlankereső