Mozilla Firefox alatt kezdőlapnak
×Mozilla Firefox böngésző alatt, úgy tudja a VG.hu-t kezdőlapnak állítani, hogy az egér bal gombját nyomva tartva a címsor mellett levő VG ikont ráhúzza a kis házikó ikonnal jelölt kezdőlap gombra.
Belépés
×Barack Obama elnöksége
Oroszországból, szeretettel - Fordulat előtt Washington?
Az amerikai üzletembereknek nem kellett sokáig várniuk: az illetékes washingtoni hatóság már a közelmúltban - röviddel a meghívás után - nyilvánosságra hozta, hogy a Kereskedelmi Világszervezethez (WTO) történő orosz csatlakozás nyomán milyen lehetőségek kínálkoznak a orosz piacon exporttermékeik és a gyártó amerikai régiók számára.
Bernanke: Kétségbeejtően lassú a kilábalás
„A gazdaság javulás jeleit mutatja” – mondta Ben Bernanke, az Egyesült Államok jegybankjának szerepét betöltő Federal Reserve (Fed) elnöke. Ugyanakkor Bernanke úgy látja, hogy a gazdaság továbbra is érzékeny a sokkhatásokra.
Száz éve nem tett ilyet a Fed
Az amerikai gazdaság hosszabb időre arra rendezkedhet be, hogy olcsóbban jut hitelhez. A Federal Reserve amerikai jegybank ugyanis a nyíltpiaci bizottság ülése után szerdán este közölte, hogy 2014 végéig tartani fogja magát ahhoz a politikájához, amely szerint az irányadó kamatláb nulla-0,25 százalék között marad.
Roubini az amerikai kutyaszorítóról
Az Egyesült Államok makrogazdasági adatai a vártnál jobban alakultak az utóbbi hónapok folyamán. Kérdés, hogy miért nem lehet hinni az adatok legutóbb tapasztalt javulásának?
Obama "alkotmányellenesen" kinevezett embere máris csatát nyert
A Richard Cordray kinevezésével kapcsolatos viharok még el sem ültek, de a Politico szerint az új szövetségi fogyasztóvédelmi hatósági vezető máris csatát nyert az egyik legerősebb gazdasági lobbicsoport ellen.
Nagykövet: "Washington nagyon csalódott" a magyar kormány miatt
Egyes reformok Washington szerint súlyosan érintik a magyar demokráciát - mondta Eleni Tsakopoulos Kounalakis. Az Egyesült Államok azonban nem írja elő Magyarországnak, milyen jogszabályokat hozzon – nyilatkozta az amerikai nagykövet az MR1 Kossuth Rádióban.
Meglepetés: döntetlen Iowában
Soha nem látott szoros eredmény született az Egyesült Államokban az elnökválasztás előtti első megmérettetésen.
Óriási meglepetésssel kezdett a világ legnagyobb politikai cirkusza
Iowában elkezdődött a világ legnagyobb politikai cirkusza, az idei amerikai elnökválasztási procedúra. A kérdés az, ki lesz Barack Obama kihívója. Az előválasztás sosem látott szoros eredménnyel zárult, Rick Santorum meglepetésre megszorongatta Mitt Romneyt, a szavazatkülönbség tíznél is kevesebb lehet.
Az USA egyezséget ajánlott a svájci bankoknak
Lapjelentés szerint az Egyesült Államok egyezséget ajánlott tizenegy svájci banknak az adóvitában - jelenti az ORF osztrák tévé.
Két hónapra elkerüli az összeomlást az USA
Az amerikai szenátus demokrata és republikánus törvényhozói péntekre virradó éjszaka kompromisszumos megoldásra jutottak a költségvetésről szóló vitában, és elhárították az Egyesült Államok pénzügyi összeomlását, legalább is egyelőre.
| USD/HUF | 218.58 | -0.786% | ![]() |
| EUR/HUF | 290.77 | -0.321% | ![]() |
| CHF/HUF | 240.22 | -0.387% | ![]() |
| EUR/USD | 1.3296 | +0.373% | ![]() |
- Képgalériák
- Videogalériák
MOL
2012. február 9. 15:37Vendor szolgáltatja.15 perccel késleltetett adatok!
MOL
RICHTER
OTP
MTELEKOM
Kiemelt témák
Időjárás
Budapest |
|
-6 °C
-18 °C
-9 °C
-16 °C
-9 °C
-18 °C
-7 °C
-19 °C
-5 °C
-19 °C
-5 °C
-17 °C
-6 °C
-17 °C
-7 °C
-19 °C
-5 °C
-18 °C
-9 °C
-19 °C
-10 °C
-16 °C
-7 °C
-20 °C
-5 °C
-20 °C
-9 °C
-16 °C
-10 °C
-16 °C
-6 °C
-17 °C
-9 °C
-17 °C
-5 °C
-19 °C
-6 °C
-19 °C
-6 °C
-19 °C
-5 °C
-20 °C
|
Időjárás előrejelzés » |
BUX
2012. február 9. 15:3515 perccel késleltetett adatok!



