VILÁGGAZDASÁG Network

Mozilla Firefox alatt kezdőlapnak

×

Mozilla Firefox böngésző alatt, úgy tudja a VG.hu-t kezdőlapnak állítani, hogy az egér bal gombját nyomva tartva a címsor mellett levő VG ikont ráhúzza a kis házikó ikonnal jelölt kezdőlap gombra.

Belépés

×



Elfelejtett jelszó »

Egészségügy - Gyógyítás

Richter: Eddig 6 onkológiai szer gyártását állították le
2012. február 7.

Magyarországon az idén 15-20 százalékos forgalomcsökkenéssel számol a Richter Gedeon Nyrt., összességében pedig stagnálást vár - közölte Bogsch Erik, a gyógyszergyártó cég vezérigazgatója kedden a Budapesten tartott sajtótájékoztatón.

Felmondólevelek - A rezidensek újraindították a visszaszámlálást
2012. február 1.

A Magyar Rezidens Szövetség szerdán újraindította a letétbe helyezett felmondólevelek "aktiválásával" kapcsolatos visszaszámlálást, tekintettel arra, hogy a három hónapos türelmi időből egy hónap már letelt.

Szócska: Az egészségügyi szolgáltatók "tiszta lappal indulhatnak"
2011. december 29.

Az év végéig összesen 27 milliárd forintos konszolidációs támogatásban részesülnek állami egészségügyi intézmények, hogy csökkenthessék lejárt szállítói tartozásaikat - jelentette be Szócska Miklós egészségügyi államtitkár csütörtökön Budapesten.

Orbán Akcióterv kidolgozására utasította Navracsicsot és Réthelyit
2011. december 28.

Akcióterv kidolgozására utasította Orbán Viktor kormányfő Navracsics Tibor közigazgatási és Réthelyi Miklós nemzeti erőforrás minisztert azzal összefüggésben, hogy a Magyar Rezidens Szövetség által meghirdetett akció során letétbe helyezett felmondólevelek hamarosan "aktiválódnak" - közölte a miniszterelnök szóvivője.

Jövőre átalakul az egészségügy
2011. december 28.

Január elsejével állami tulajdonba kerülnek a fővárosi és a megyei fekvőbeteg-ellátó intézmények, s az év során a teljes egészségügyi ellátórendszer átalakul. A Magyar Kórházszövetség elnöke szerint minden feltétel adott ahhoz, hogy a január elsejei átadás-átvétel zökkenőmentes legyen.

Orbánhoz fordultak levélben a rezidensek - Itt a sorsdöntő pillanat
2011. december 27.

A Magyar Rezidens Szövetség Orbán Viktor miniszterelnök beavatkozását kéri az ágazatban kialakult szakemberkrízis megoldása érdekében.

Bérkiegészítését kapnak az egészségügyi dolgozók a chipsadóból
2011. december 14.

Közel 42 ezer egészségügyi dolgozó bérpótlékát emelik 3,4 milliárd forinttal a népegészségügyi termékdíjból befolyt összegből - tájékoztatott az ágazatért felelős államtitkárság.

A serdülők egytizedének vannak öngyilkossági gondolatai
2011. november 29.

Bár a budapesti gimnazisták adatai némileg jobb képet mutatnak a 11 európai országban a 14-16 éves serdülők körében végzett vizsgálat átlagához képest, korántsem jó a hazai helyzet. Az 1009 megkérdezett magyar serdülő közel fele már dohányzik, egyharmada kockázatos mennyiségű és gyakoriságú alkoholfogyasztó, és egytizedüknek öngyilkossági gondolatai vannak.

Épül a délpesti sürgősségi betegellátó központ - Csőposta is lesz
2011. november 21.

Az egészségügy átalakítását szolgáló Semmelweis Tervnek megfelelően valósul meg a fővárosban az Új Széchenyi Terv egyik kiemelkedő egészségügyi fejlesztése, a 8,1 milliárd forintos beruházással készülő Korányi Projekt.

Kiemelt egészségügyi ellátást kapnak az olimpikonok
2011. november 11.

A kormány döntött az olimpiai és paralimpiai felkészüléssel, az élsportolók kiemelt ellátásával kapcsolatos sportegészségügyi feladatok megvalósításáról. Az ellátáshoz és az ehhez szükséges rendszer kiépítéséhez idén a 78,2 millió forintot csoportosít át a Nemzeti Erőforrás Minisztérium fejezetébe, 2012-re pedig a jövő évi költségvetés tervezésénél az olimpiáig tartó időszakra időarányosan biztosít forrást.

USD/HUF 218.42 -0.861% USD/HUF
EUR/HUF 290.58 -0.385% EUR/HUF
CHF/HUF 240.09 -0.442% CHF/HUF
EUR/USD 1.3298 +0.388% EUR/USD
  • Képgalériák
  • Videogalériák
  • Orbán Viktor évértékelője - Fotók: Darnay Katalin

  • Malév, fotók: Darnay Katalin

  • 2012, sorsfordító év? - VG konferencia, fotók: Darnay Katalin

  • Ismét Magyarországon a Ryanair - Fotók: Kallus György

  • Autóújdonságok Detroitban

  • Parlamenti ülésnap, december 19. - Fotók: Darnay Katalin

Előző
Következő
  • Magyar a világ két legjobb bárja

    Magyar a világ két legjobb bárja

  • Bóvliba vágtak minket - vox pop

    Bóvliba vágtak minket - vox pop

  • Mi bosszant minket a kgfb kampányban?

    Mi bosszant minket a kgfb kampányban?

  • MABISZ konferencia

    MABISZ konferencia

  • Mit gondolunk a végtörlesztésről?

    Mit gondolunk a végtörlesztésről?

  • Szemüveg nélküli 3D képernyő táblákhoz

    Szemüveg nélküli 3D képernyő táblákhoz

Előző
Következő

MOL

2012. február 9. 15:20
19 895
-1.49%
A BÉT információi alapján az adatokat a Magyar
Vendor szolgáltatja.15 perccel késleltetett adatok!

MOL

19 895

RICHTER

38 850

OTP

4 070

MTELEKOM

534

Időjárás

Budapest

erősen felhős
-6 °C
-18 °C
Időjárás előrejelzés »

BUX

2012. február 9. 15:20
19 506,91
-1.11%
A BÉT információi alapján az adatokat a Magyar Vendor szolgáltatja.
15 perccel késleltetett adatok!
Titkok és hazugságok a munkahelyen Dara Péter
ügyvezető igazgató
DEVISE Hungary
Mindig meglepődöm, amikor olyan munkáltatókkal és HR-esekkel találkozom, akik úgy beszélnek a munkavállalókról, mint valami bűnözőkről. Gyakran úgy is kezelik őket. Ennek megfelelően csak a legrosszabbat feltételezik róluk. A munkavállalók között ezzel szemben számos esetben azzal a véleménnyel szembesülök, mely szerint a munkáltató csak azért van, hogy őket kizsákmányolja, s a profitra törekedve az utolsó szuszt is kihajtsa belőlük. További írások itt találhatóak »
A másik 15 milliárd euró Essősy Zsombor
Vezérigazgató
MAPI Magyar Fejlesztési Iroda Zrt.
Az IMF-hitel átmeneti egyensúlyt teremtve az egységnyi, záros határidejű „laufot” biztosítja ahhoz, hogy jó irányba induljon el a gazdaság fejlesztése. Az így nyert idő mellé a pénzt a strukturális átalakításhoz, a gazdaság motorjainak begyújtásához kizárólag a most még elérhető, uniós források biztosítják. Ez a bizonyos „másik” 15 Mrd Euro jelenti azt a kivételes lehetőséget hazánk számára, amelyet most valóban vétek lenne nem kihasználni! További írások itt találhatóak »
Búcsúüzenet Oszkó Péter
ügyvezető igazgató
Portfolion
Úgy hiszem, semmi meglepő nincs abban, hogy a kormány nyilvánvaló gazdaságpolitikai kudarcai, az év végére újra beszakadó forintárfolyam, az állampapírok iránti kereslet elapadása miatt egyre kétségesebb finanszírozhatóság, a tönkretett növekedési pálya és a megrongált foglalkoztatási viszonyok tudatában évzáró aktusként újra előráncigálta Budai Gyulát. További írások itt találhatóak »
Jogszerű a hamburgeradó Bánki Orsolya
ügyvéd
ENWC
2011. szeptember 1-jétől ún. „népegészségügyi termékadó” terhel egyes üdítőitalokat, energiaitalokat, „előrecsomagolt cukrozott készítményeket”, sós snackeket és ételízesítőket. Az új adónem érezhetően drágítja majd a felsorolt élelmiszereket, emellett pedig számos jogi kérdést is felvet. További írások itt találhatóak »
Barcelonából jöttem… Mózes István
ügyvezető partner
ClientFirst Consulting Kft.
Idén szerencsém volt három kollégámmal együtt ellátogatni Barcelonába, a 12. MSPA (Mystery Shopping Providers Assosiation) Konferenciára. 42 ország közel 200 képviselője tette tiszteletét a találkozón, ahol a legfőbb téma természetesen a vevőkiszolgálás fejlesztése volt. További írások itt találhatóak »