Mozilla Firefox alatt kezdőlapnak
×Mozilla Firefox böngésző alatt, úgy tudja a VG.hu-t kezdőlapnak állítani, hogy az egér bal gombját nyomva tartva a címsor mellett levő VG ikont ráhúzza a kis házikó ikonnal jelölt kezdőlap gombra.
Belépés
×Gyógyítás-finanszírozás
Büntethetőek lesznek a kuruzslók
Évente ugyan alig néhány kuruzslással kapcsolatos esetről szerez tudomást a nyomozóhatóság, ám azok jelentős része vádemeléssel végződik – tájékoztatta lapunkat a Legfőbb Ügyészség.
Börtönbe kerülhetnek a gyógyszerhamisítók
Három évig terjedő börtönbüntetésre számíthatnak a Büntető-törvénykönyv jövő júliusban hatályba lépő módosítását követően a hamis gyógyszerek gyártói, forgalmazói, terjesztői, de még azok is, akik nagyobb mennyiség tartanak ezekből. A hamisított orvosságok aránya Magyarországon még mindig elenyésző, az USA-ban viszont már az eredetire legfeljebb csak hasonlító rákgyógyszer is forgalomba került.
Harmincszoros drágulás a hazai egészségügyben
Az elmúlt csaknem 25 évben összességében harmincszorosára emelkedett az egészségügyi intézmények által beszerzett áruk és szolgáltatások átlagos árszintje.
Még mindig akadozik a betegszállítás
A betegszállítások száma 25 százalékkal csökkent, miközben az üresen megtett kilométerek száma legalább 30 százalékkal nőtt, miután május 1-jétől az egész országban az Országos Mentőszolgálat (OMSZ) irányítja a betegszállítást. Holott az átszervezés indoka épp a hatékonyság növelése volt.
Több gyógyszert kapunk kórházban - havi 3 milliárdos megtakarítás
Havonta átlagosan mintegy hárommilliárd forinttal csökkent a gyógyszerkassza kiadása a tételes elszámolású gyógyszerek körének idei kibővítésének köszönhetően - közölte az Országos Egészségbiztosítási Pénztár (OEP) kedden az MTI-vel.
Gyógyászati segédeszközök: veszélybe kerülhet az ellátás
A gyógyászati segédeszközre szoruló 1-1,2 millió ember drágábban vagy gyengébb minőségben juthat hozzá a számára szükséges termékhez, ha a kormány tovább szigorít a támogatási rendszeren – véli Tóth Zoltán. Az Orvostechnikai Szövetség leköszönő főtitkára szerint hétmilliárdot lehetetlen fél év alatt megspórolni, és a gyártó, forgalmazó cégek közül is sok csődbe mehet
Szakértők: A kormány veszélybe sodorja a betegellátást
A magyar költségvetés egyre kevesebbet költ a gyógyszerek támogatására: 2009-ben ez még majdnem elérte a GDP 1,2 százalékát, az idén már csak körülbelül 0,7 százaléka lesz. A gyógyszertámogatási és -befogadási politika szigorítása miatt – jóllehet olcsóbban, de – egyre kevesebben és egyre szűkülő választékú orvossághoz jutnak hozzá. Új, innovatív készítmények tucatjai pedig egyáltalán nem hozzáférhetők a magyar betegek számára.
Hiába győzködték Szócskát az igazgatók
A földgáz után az áram, majd a gyógyszer lesz az, amit központi közbeszerzéssel vásárolnak meg az államosított kórházak számára.
Továbbra sincs jelentős megtakarítás a gyógyszerkasszában
Pozitív előjellel, 2,78 milliárd forintos szufficittel zárta az első negyedévet az Egészségbiztosítási Alap (E-Alap), ami pozitív elmozdulás az elmúlt évekhez képest. Üröm az örömben, hogy az egészségügyi költségvetés neuralgikus pontján, a gyógyszerkasszában továbbra sem sikerül érdemi megtakarítást elérni.
Rácz Jenő: Baklövés most erőltetni a kórházigazgató-váltást
A kórházak átalakítása elérkezett abba a fázisba, amikor keményen egymásnak feszülnek a szakmai és a politikai érdekek. Rácz Jenő, a Magyar Kórházszövetség elnöke eheti közgyűlésük apropóján arról is beszélt a Világgazdaságnak, hogy a reform közepén fölösleges, kockázatos, és semmilyen előnnyel nem jár a kórházigazgatói posztok megpályáztatása.
MOL
2012. május 24. 13:12Vendor szolgáltatja.15 perccel késleltetett adatok!
MOL
RICHTER
OTP
MTELEKOM
Kiemelt témák

Időjárás
Budapest |
|
27 °C
15 °C
27 °C
17 °C
26 °C
15 °C
25 °C
14 °C
25 °C
14 °C
24 °C
16 °C
27 °C
16 °C
25 °C
14 °C
24 °C
15 °C
26 °C
14 °C
25 °C
17 °C
25 °C
13 °C
25 °C
13 °C
27 °C
17 °C
25 °C
17 °C
27 °C
16 °C
27 °C
16 °C
25 °C
14 °C
27 °C
14 °C
27 °C
14 °C
24 °C
13 °C
|
Időjárás előrejelzés » |
Állásajánlatok
BUX
2012. május 24. 13:1415 perccel késleltetett adatok!
