VILÁGGAZDASÁG Network

Mozilla Firefox alatt kezdőlapnak

×

Mozilla Firefox böngésző alatt, úgy tudja a VG.hu-t kezdőlapnak állítani, hogy az egér bal gombját nyomva tartva a címsor mellett levő VG ikont ráhúzza a kis házikó ikonnal jelölt kezdőlap gombra.

Belépés

×



Elfelejtett jelszó »

Optimista sarok

80 ezer négyzetméteres Lego gyárcsarnok épül Nyíregyházán
2012. január 17.

A dán Lego csoport nyáron kezdi meg új nyíregyházi gyárának építését - jelentette be Jens Peter Clausen, a Lego Manifacturing Kft. ügyvezető igazgatója kedden a szabolcs-szatmár-beregi megyeszékhelyen.

Ezek a magyar buszok mutatkoznak be a világkiállításon
2011. október 25.

A szervezők közlése szerint idén 115 országból érkeztek látogatók, üzletemberek a belgiumi Kortrijkben immár hagyományosan megrendezett nemzetközi buszkiállításra, a több tízezer négyzetméteren 32 ország 340 kiállítója között magyar cégek is megjelentek termékeikkel.

Íme, egy jó hír a világgazdaságról
2011. május 19.

Ugyan csak kismértében, de javult a világgazdasági hangulatindex a második negyedévben – derül ki a müncheni gazdaságkutató intézet, az Ifo és a párizsi nemzetközi kereskedelmi kamara felméréséből

Leküzdöttük a mumust? - Válság előtti szinten a Dow
2011. április 20.

A Dow Jones 2008 óta nem látott magasságba szökött, ezzel – az amerikai részvénypiaci index szerint – magunk mögött hagytuk a válságot.

A Bosch bizakodik és 550 munkahelyet teremt Miskolcon
2011. április 14.

A Japánban bekövetkezett katasztrófa ellenére abban bízik a Robert Bosch GmbH, hogy a csoport árbevétele 2011-ben első alkalommal lépi át az 50 milliárd eurót.

Száguld a német gépezet - Bizakodhatnak a magyar cégek
2011. április 11.

Németországban csökken a vállalati csődök száma, a hétfőn megjelent adatok szerint januárban már ötödik hónapja tartott a kedvező tendencia.

Mennyire nagyravágyó Orbán munkahelyteremtési terve?
2011. április 8.

A nyolc vezető német gazdaságkutató intézet a fellendülés folytatódását és további munkahelyek létesítését jósolja Németországban.

Továbbra is irigyelhetjük a sógorokat
2010. december 23.

Az osztrák gazdaság "teherbíró" és a költségvetés konszolidációs terve "egyértelműen definiált" – közölte a Standard and Poor’s.

A németek megint megcsinálják
2010. november 19.

A nagy német gazdaságkutató intézetek és a berlini szövetségi kormány után most az OECD is jelentősen megemelte Németország gazdasági növekedésére vonatkozó prognózisát.

 
  • Képgalériák
  • Videogalériák
  • Parlamenti ülésnap - Fotó: Darnay Katalin

  • HBLF pénzügyi csúcstalálkozó - Fotó: Kallus György

  • A világon egyedülálló véna alapú beléptetési rendszer bemutatása - Fotó: Darnay Katalin

  • Országgyűlési nap, Balog Zoltán emberi erőforrás miniszter esküt tesz - Fotó: Darnay

  • Áder János beiktatása - Fotók: Kallus György

Előző
Következő
  • Magyar a világ két legjobb bárja

    Magyar a világ két legjobb bárja

  • Bóvliba vágtak minket - vox pop

    Bóvliba vágtak minket - vox pop

  • Mi bosszant minket a kgfb kampányban?

    Mi bosszant minket a kgfb kampányban?

  • MABISZ konferencia

    MABISZ konferencia

  • Mit gondolunk a végtörlesztésről?

    Mit gondolunk a végtörlesztésről?

  • Szemüveg nélküli 3D képernyő táblákhoz

    Szemüveg nélküli 3D képernyő táblákhoz

Előző
Következő

MOL

2012. május 24. 13:28
15 680
1.03%
A BÉT információi alapján az adatokat a Magyar
Vendor szolgáltatja.15 perccel késleltetett adatok!

MOL

15 680

RICHTER

35 900

OTP

3 471

MTELEKOM

438

Időjárás

Budapest

zápor
27 °C
15 °C
Időjárás előrejelzés »

Állásajánlatok

BUX

2012. május 24. 13:24
16 477,59
1.52%
A BÉT információi alapján az adatokat a Magyar Vendor szolgáltatja.
15 perccel késleltetett adatok!
Coaching? Nekem? Minek? Dara Péter
ügyvezető igazgató
DEVISE Hungary
Év elején egy országos kutatásomban 835 vezérigazgató, ügyvezető igazgató, cégtulajdonos, gazdasági vezető és HR vezető közül közel négyszáz úgy nyilatkozott, hogy a menedzsment fejlesztésére is szükség van cégüknél az idei évben a hatékonyságnövelés érdekében. A felmérés kitöltői között kisorsolt öt alkalmas vezetői coachingot azonban mindössze 197-en szerették volna megnyerni. További írások itt találhatóak »
Nemzeti fejlesztési vágta Essősy Zsombor
vezérigazgató
MAPI Magyar Fejlesztési Iroda Zrt.
Homályos még, hogy a fejlesztés majdani irányait meghatározó tervek kinek az irányításával – NGM, NFM, KIM, NFÜ – készülnek el. Meggyőződésem, hogy (a korábbi versenylovas hasonlatnál maradva) jóval gyorsabban haladnánk előre, ha a négyből három zsoké sürgősen leszállna a nyeregből. További írások itt találhatóak »
Búcsúüzenet Oszkó Péter
ügyvezető igazgató
Portfolion
Úgy hiszem, semmi meglepő nincs abban, hogy a kormány nyilvánvaló gazdaságpolitikai kudarcai, az év végére újra beszakadó forintárfolyam, az állampapírok iránti kereslet elapadása miatt egyre kétségesebb finanszírozhatóság, a tönkretett növekedési pálya és a megrongált foglalkoztatási viszonyok tudatában évzáró aktusként újra előráncigálta Budai Gyulát. További írások itt találhatóak »
Jogszerű a hamburgeradó Bánki Orsolya
ügyvéd
ENWC
2011. szeptember 1-jétől ún. „népegészségügyi termékadó” terhel egyes üdítőitalokat, energiaitalokat, „előrecsomagolt cukrozott készítményeket”, sós snackeket és ételízesítőket. Az új adónem érezhetően drágítja majd a felsorolt élelmiszereket, emellett pedig számos jogi kérdést is felvet. További írások itt találhatóak »
Barcelonából jöttem… Mózes István
ügyvezető partner
ClientFirst Consulting Kft.
Idén szerencsém volt három kollégámmal együtt ellátogatni Barcelonába, a 12. MSPA (Mystery Shopping Providers Assosiation) Konferenciára. 42 ország közel 200 képviselője tette tiszteletét a találkozón, ahol a legfőbb téma természetesen a vevőkiszolgálás fejlesztése volt. További írások itt találhatóak »

Ingatlankereső