Zuhanásban a kisrészvények
Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság
A növekedés így lelassult, jelenleg a társaság a meglévő beruházások konszolidálására, a felvett hitelek törlesztésére, és persze új források szerzésére összpontosít. „Szintén csökkentheti a bizalmat a cég iránt, hogy a tervezett átalakítások a vártnál lassabban haladnak, és az sem tesz jót, hogy például az auditált éves jelentés sem készült el határidőre” – mondja Kuti Ákos, az Equilor Befektetési Zrt. vezető elemzője. Az viszont Miró szerint kedvező, hogy a cég irányítását ismét Soós Csaba vette át, aki korábban már bizonyított az E-Star élén, és egyben a társaság legnagyobb tulajdonosa is.
Nem lehetnek túl boldogok azok a kisbefektetők, akik 2010 novemberében 938 forintos árfolyamon jegyeztek a CIG Pannónia Életbiztosító részvényeiből, a papír ugyanis jelenleg ennek az összegnek a kétötödéért is megvásárolható.
„A legutóbbi nagyobb esést az árfolyamban az okozhatta, hogy a közgyűlési előterjesztések közé mégis bevették a tőkeemelést” – mondja Kuti Ákos.
A Pannónia árfolyamának az sem tesz jót, hogy a biztosítási piac nálunk nem túl erős, a társaság vagyonbiztosítási ága még csak most indult, az életág pedig az első években törvényszerűen veszteséges, amit finanszírozni kell. Maga a CIG egyébként a piaci szakértők szerint jó cég, menedzsmentje elismert szakemberekből áll, semmi akadálya annak, hogy komoly nagy biztosító váljék belőle. Az egészségbiztosítási piac fellendülése is kedvező hatással lehet az eredményeire. A részvény bevezetéskori árfolyama azonban valószínűleg túl magas volt, ennek is köszönhető a nagy mértékű árfolyamesés.
Az Est Media árfolyamát is több tényező rántotta a mélybe. Sokan féltek például a pénteki – sikertelenül végződött – részvényaukciótól. Az is gyengítette a papírt, hogy a tulajdonosok a cég hiteleit nemrég részvényekre váltották, ezzel az eredeti 6,8 millióról 19,8 millióra növekedett a részvények száma. Nagy kérdés a társaságnál, mi lesz a mintegy 900 millió forintos tartozásával – mondja Kuti Ákos. Ha nem jutnak máshonnan finanszírozáshoz, lehetséges, hogy el kell adniuk a Szigetben lévő részesedésüket, a befektetők viszont éppen a Szigetet tartják a társaság legértékesebb részének.


