Hepehupadepó a bőr alatt - Hogyan segíthetünk a narancsbőrön?
Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a VilággazdaságItt a nyár, a strandszezon, ám sokaknak gondot okoz a cellulitis (narancsbőr), a bőr alatti zsírsejtek bőrön megjelenő és jól látható kitüremkedése. A nők 90 százaléka szenved tőle, de a férfiaknál sem ritka jelenség. A zsírszövet közötti rostok a bőrt a mélyebb rétegek, az izomzat felé húzzák, ezáltal a bőr hepehupás, a narancs felszínéhez hasonló tapintású lesz. A cellulitis leggyakrabban a fenék és a comb tájékán jelenik meg, mert itt vannak a legnagyobb zsírdepók, ám előfordulhat a karon, mellen és a hason is – mondta Szemerey Balázs István, a Plasztikai Sebész Társaság esztétikai szekciójának elnöke.
Kialakulása több okra vezethető vissza. Első helyen a nem megfelelő táplálkozás említhető, ennek következménye, hogy a salakanyagok egyfajta „raktárnak” használják a zsírszöveteket, amelyben aztán hosszú időre letáboroznak. E lerakódást a helytelen táplálkozás mellett hormonális hatások is kiválthatják.
A narancsbőr kialakulásához a mozgásszegény életmód is nagyban hozzájárul. A felgyülemlett salakanyagok ugyanis kizárólag a nyirokrendszeren keresztül tudnak távozni a szervezetünkből. A nyirokrendszer azonban nem képes önállóan megtisztulni, mert a vérkeringéssel ellentétben (szív) a nyirokkeringésnek nincs saját pumpája. Ám rendszeres mozgással felgyorsíthatjuk a méreganyagok távozását. Vannak olyanok is, akiknél genetikai okok miatt alakul ki a narancsbőr. A cellulitisre is igaz, hogy jobb megelőzni, mint kezelni. Hogy ne alakuljon ki, figyeljünk az étrendünkre, fogyasszunk sok nyers zöldséget, gyümölcsöt, rostdús élelmiszereket, fehér húsokat. Igyunk sok ásvány- és gyógyvizet, teát. A helyes táplálkozás mellett elengedhetetlen a rendszeres testmozgás. Hatásos lehet mindemellett a méregtelenítés is, erre a szaunázás is jó megoldás. A bátrabbak különböző léböjtkúrával is segíthetnek szervezetüknek a tisztulásban – mondja Szemerey Balázs István.
Ám ha a megelőzéssel elkéstünk, és a már meglévő narancsbőrt szeretnénk megszüntetni, sok módszer, krém és kezelés közül választhatunk. Fontos, hogy olyan kozmetikai terméket válasszunk, melyben a vérellátást serkentő összetevők vannak. A krémekhez hasonlóan a gépi és az aromaterápiás megoldások esetén is elsőrendű a vérellátás fokozása, a különféle nyirokmasszázs, valamint a nyirokáramlást segítő terápiák.
A testsúly gyarapodásával nő a narancsbőr kialakulásának az esélye is. Így súlycsökkentéssel szintén tehetünk a cellulitis megszüntetése érdekében. Ha pedig hormonális okokra vezethető vissza a kialakulása, a hormonháztartást kell helyreállítani. VG
A cellulitot előidézheti
- kalória- és zsírdús táplálkozás, mozgáshiány- enyhe bélműködés
- alkohol- és nikotinfüggőség
- elhízás, magas vérzsírszint, cukorbetegség, köszvény, magas vérnyomás, nyirokkeringési zavar
- a gerincoszlop statikai eltérése, a lábboltozat megváltozása
- a különféle gyógyszerek (fogamzásgátlók, hormonkészítmények)
- enyhe bélműködés
- alkohol- és nikotinfüggőség
- elhízás, magas vérzsírszint, cukorbetegség, köszvény, magas vérnyomás, nyirokkeringési zavar
- a gerincoszlop statikai eltérése, a lábboltozat megváltozása
- a különféle gyógyszerek (fogamzásgátlók, hormonkészítmények) A cellulitis otthoni kezelése - Rendszeresen böjtöljünk, tartsunk gyümölcsnapokat, igyunk sokat, hetente járjunk szaunába
- Mindennap rendszeresen sportoljunk legalább fél-egy órát
- A jó minőségű gumiharisnya minden lépésnél masszírozza a lábat, javítja az alak kontúrját
- A körbetekerést otthon is elvégezhetjük. A lényeg: a meleg, a szorítás és az illóolajok
- A zsírsejtek nem szeretik az algákat, a bennük lévő cink, réz, kalcium, nátrium, kálium és kén lebontja a cellulitot. Az algák hatására kisimul a bőr és megerősödik az immunrendszer -->


