BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

8 milliós lakás, havi tízezerért - Döntött a kormány az Eszközkezelőről

Eldöntötte a kormány, hogy mennyiért bérelhetik ki saját lakásukat a Nemzeti Eszközkezelőtől a bedőlt hitelesek: egy nyolcmilliós lakásért például havi tízezer forintot kell majd fizetni. Idén nyolcezer lakást akar megvenni az állam a bankoktól – írja az origo.

Szerdai ülésén döntött a kormány arról, hogy mekkora bérleti díjért maradhatnak a lakásukban azok a bajba került devizahitelesek, akiknek a lakását a Nemzeti Eszközkezelő megvásárolja a banktól - jelentette be Giró-Szász András kormányszóvivő szerdán délben. A kormányszóvivő szerint a Nemzeti Eszközkezelő 2014 végéig 25 ezer lakást tud majd megvásárolni, ebben az évben hárommilliárd forintjuk van erre a célra, ebből terveik szerint nyolcezer lakást vehetnek meg, bár legalább százezer család van bajban.

A bajba jutott hiteleseknek háromoldalú szerződést kell majd kötniük a bankkal és az államot képviselő Nemzeti Eszközkezelővel. A Nemzeti Eszközkezelő meghatározott vételárért, a terv szerint a forgalmi érték 35-50 százalékáért veszi majd meg a lakásokat a banktól. Az adósok ezek után bérlőként maradhatnak a lakásukban, és az eszközkezelőnek fognak bérleti díjat fizetni. Ez a kormány mai döntése szerint a lakás forgalmi értéknek 1,5 százaléka lesz évente, a havi díj tehát ennek a tizenketted része lesz - mondta Giró-Szász.

 

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.