BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Esik az agglomeráció népszerűsége

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság
Drágább lett a megélhetés a Budapest környéki agglomerációban azoknak, akik továbbra is a fővárosban is dolgoznak, és nagyobb otthonra vágytak, mint amelyet maguk mögött hagytak, hangzott el a Kossuth Rádiában.

A legfrissebb felmérések szerint a fővárosból továbbra is többen költöznek el Pest megye településeire, mint ahányan betelepülnek onnan, a két szám közötti különbség azonban egyre inkább szűkül.

Az agglomerációba költözők csökkenő száma a lakáspiacon is érződik, egyre lejjebb megy a vidéki ingatlanok értéke, így nehéz helyzetben van, aki vissza akar térni Budapestre. Tosics Iván szociológus a Napközben szerdai adásában úgy fogalmazott, a kisebb településekről, ahol nincsenek munkahelyek, kevés a szolgáltatás, elköltözni, „az egy vágy lehet”, csak éppen szinte lehetetlen ugyanolyan lakást szerezni egy másik, jobb adottságú helyen.

Déry Attila, az Otthon Centrum vezető elemzője a  Kossuth Rádió műsorában elmondta, az agglomerációba áramlás a 90-es években indult meg Budapestről. Ez a hullám nagyjából a 2000-es évek elejéig tartott, 2002-ben már csak 15 ezres volt a főváros szempontjából negatív egyenleg, 2005-2008 között pedig évi 11 ezerre csökkent ez a szám.

A szakértő szerint az agglomeráció népszerűségének visszesését főleg a válság után, többek közt az emelkedő energiaárak okozták, amelyek megdrágították a fővárosihoz képest jellemzően nagyobb alapterületű vidéki ingatlanok fenntartását. Emellett, a benzin drágulásával, az ingázás is egyre többe került az elmúlt években – tette hozzá az elemző.

Déry Attila szerint az agglomeráció lakáspiaca a válságot valamivel jobban megérezte, mint a fővárosé. Amíg a piac 2007-ről 2011-re átlagban 55 százalékot csökkent, az agglomerációban 60 százalékos volt a visszaesés.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.