BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Új gyártócsarnokot épít Tatabányán az AGC

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság

IPAR Új gyártócsarnokkal bővíti tatabányai üzemét a főképp autó üvegeket gyártó, japán tulajdonú AGC Glass Hungary, a három és fél milliárdos beruházás 100 új munkahelyet teremt – jelentette be tatabányai sajtótájékoztatóján a gyár igazgatója. Papp Zoltán elmondta, a 8300 négyzetméteres csarnok alapkövét nyár végén helyezik el, a termelés várhatóan 2014 nyarán indulhat el az új üzemrészben.

A beruházáshoz a vállalat 932 millió forint, vissza nem térítendő támogatást kapott európai uniós forrásból. A bővítés után a foglalkoztatottak száma meghaladja a 730-at. Az üzem vezetőjének tájékoztatása szerint a fejlesztéssel a termékek gyártási ciklusát rövidítik le, a mostani 12 másodperc helyett 8 másodpercenként készül majd el egy hátsó ablak. A beruházás után 2,3 millió hátsóüveg készülhet a fejlesztésbe bevont soron. Az AGC Glass Hungary Kft. személygépkocsikhoz gyárt oldal- és hátsóüveget, valamint napfénytetőt a legnagyobb autógyáraknak. A cég 20 európai márkának szállít, 80 modellhez. 2013 januárjában a cég alkalmazottainak száma meghaladta a 630-at, 2012-ben 13,3 millió autóüveget gyártottak, árbevételük 22 milliárd forint volt.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.