KPMG: új ügyviteli központ Budapesten
Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság Megkezdte működését Budapesten a KPMG ügyviteli szolgáltató központja. A tanácsadó cég nemzetközi hálózatában ez az első centrum, amely jelenleg 34 országra kiterjedően kínál elsősorban közvetett adózáshoz kapcsolódó szolgáltatásokat. Emellett bérszámfejtési és bizonyos forensic szolgáltatásokat is nyújt nemzetközi szervezetek számára a kereskedelem, az autó-, energia- és szórakoztatóipar területén, valamint az ingatlan-, információs és kommunikációs szektorban.
Philippé Norré partner, a KPMG ügyviteli szolgáltató központjának vezetője és ötletadója szerint ha egy cégnek több országban van áfabevallási kötelezettsége, és ehhez segítségre van szüksége, minden országban más adótanácsadóval szerződhet, ám külön eljárási rendet kell kialakítania velük, majd a különböző forrásokból érkező információkat egyeztetnie kell. Ezek a feladatok pedig elvonják a munkavállalóit a cég alaptevékenységétől – véli a szakember. A központ létrehozásával a társaság célja az, hogy ezeket a feladatokat egy KPMG-irodába irányítsák, amely kiszolgálja az ügyfelek nemzetközi cégcsoportjának egészét. „A közvetett adózási feladatok kiszervezésével ezek a multinacionális cégek jelentős megtakarításokat érhetnek el, és kizárólag az alaptevékenységükre tudnak összpontosítani, miközben segítséget nyújtunk számukra tevékenységük optimalizálásában” – tette hozzá Philippé Norré, aki a KPMG nemzetközi közvetett adózási területének helyettes vezetője is.
Robert Stöllinger, a KPMG magyarországi ügyvezető partnere szerint a saját szolgáltató központ kiváló lehetőség a munkatársak szaktudásának gyakorlatba történő átültetésére, valamint annak bizonyítására, hogy elsődlegesen a helyi munkaerőre támaszkodva versenyképesek tudnak lenni világviszonylatban is.
A KPMG tájékoztatása szerint jelenleg 30 munkatárs látja el a feladatokat, de 2010 végére 40 főállású szakemberből álló csapat elérése a cél. A központban Magyarországon ritkának mondható nyelveket ismerő kollégák is dolgoznak: nem csupán angolul, hanem svédül, olaszul, görögül, észtül, bolgárul vagy éppen szlovákul is beszélnek. VG


