Világgazdaság Online

Az mindig jó hír, ha két szomszédos ország évtizedes határvitája nyugvópontra jut. Még akkor is, ha ez még nem a végső verdikt, csupán a felek egyezsége a vita eldöntésének mikéntjéről. Mert hiszen erről van szó a szlovén–horvát ügy esetében is. De már ez óriási előrelépés mondjuk egy évvel ezelőtthöz képest. Emellett azonban a vasárnapi szlovén referendum (igaz, kis többséggel született) pozitív döntésének még egy sor egyéb üzenete, hozadéka is lehet.

Kezdve a legfontosabbal: láthatóan kifulladóban van szlovén földön az a horvátellenes hangulat, amely tavaly tavaszszal már Brüsszelben is kezdett sokakat aggasztani. Ez volt az az időszak, amikor Ljubljana hónapokon át lényegében blokkolta a brüsszeli horvát csatlakozási tárgyalást, Szlovéniában pedig spontán mozgalmak, kampányok formájában terjedtek a jelszavak: „meg kell állítani a horvátokat”, „horvát tagság soha” és hasonlók. Innen nézve már a vasárnapi szlovéniai voksoláson született szűk többség is egyértelműen jó jel: az indulatok csillapodásának számszerűsítve is mérhető megnyilvánulása.

Nem kevésbé fontos következmény, hogy ezzel – formailag és egyelőre – végképp elszakadt egymástól a határvita rendezésének és a horvát csatlakozási tárgyalásnak a menete. Zágráb egyelőre harminc fejezetet nyitott meg a 35 csatlakozási tárgyalási témakörből, és közülük tizennyolcat zárt le idáig. Látszólag ez nem olyan sok – a fejezetek fele voltaképpen még befejezésre vár –, ám a tárgyalás menetét közelebbről figyelők állítják, hogy valójában a színfalak mögött mindvégig komoly munka folyt, és egy sor dossziét – ha megvan a politikai akarat – akár egyetlen tárgyalási forduló alatt is ki lehetne pipálni. Nem minden témában persze: a mindenkori csatlakozási tárgyalásokat alaposan megnehezítő költségvetési vonzatú fejezetek még nem kevés alkudozást vetítenek előre. De szerencsés esetben ősz végére ezekkel is sikerülhet zöld ágra vergődni. Ez azt is jelentheti, hogy még az idén esetleg parafálhatják a csatlakozási szerződést, a 2011-es magyar EU-elnökség egyik kellemes kötelessége pedig a formális és ünnepélyes aláírás lebonyolítása lehet.
A dolog egyébként nem olyan automatikus, mint gondoljuk. Mivel általános ódzkodás van bármilyen uniós szerződésmódosítástól, ezért hallgatólagos közmegegyezés szerint a netán mégis megkerülhetetlennek tűnő (és persze csak apróbb) változtatásokat az EU alapszerződésében egy ideig most – jobb híján – alapvetően másnak szentelt (például csatlakozási) szerződésekhez csatolják majd. Éppenséggel máris akad egy-két ügy, amelyet hónapokkal ezelőtt a reménybeli horvát szerződés kiegészítésének szántak, mint amilyen az íreknek adott „lisszaboni garanciák” listája, vagy a cseheknek beígért kimaradás az alapvető jogok chartájából. És adódhat még ilyen.
Arra viszont már aligha lehet számítani, hogy maga a horvát taggá válás is a 2011-es magyar fél évre juthat. Egy csatlakozási szerződés ratifikációját hat-nyolc hónapnál hamarabb még huszonhétnél kevesebb ország törvényhozásában sem sikerült sohasem keresztülhajszolni, ráadásul most, az említett „egyéb témák” feltűnésével a szerződésben – gondoljunk csak a cseh kimaradás mögötti Benes-dekrétum ügyére – akár még időhúzó parlamenti vitákat is gerjeszthet egyes nemzeti törvényhozásokban.
Mindegy, egy újabb – és ráadásul nyugat-balkáni – ország majdani taggá válásának a hivatalos és ceremoniális szignálása is mutatós dolog. És ami a fontosabb: pusztán a tényével markánsabb arcélt adhat a magyar fél év másik kiemelt diplomáciai eseményének, a 2011 májusára tervezett „keleti partnerség” csúcstalálkozónak. Ez a horvát szerződés formális szentesítésével már elég muníció ahhoz, hogy a magyar EU-elnökség joggal öltse magára a külső kapcsolatépítés és a nyitás uniós profilját is.
A szerző a BruxInfo EU-szakértője