Világgazdaság Online

 Bár szavait a cégek közötti folyamatos küzdelemre értette, ez a gondolat jutott eszembe a Világgazdasági Fórum (WEF) most közzétett versenyképességi listája kapcsán. Amelynek idei „szenzációja” kétségtelenül az volt, hogy megelőztük a térség bezzegországát, Szlovákiát, amely élenjárt a reformokban, és az euróövezetnek is tagja már.

Egy ilyen listát természetesen illik a helyén kezelni. Bár készítői kétségtelenül hatalmas energiát fektettek abba, hogy statisztikai mutatók és vállalatvezetői vélemények összevetésével pontos képet fessenek az aktuális erőviszonyokról, a felmérésnek akadnak gyenge pontjai. Miként tavaly, úgy az idén is felhúzta az indexünket, hogy nincs nálunk malária, de a kamatfelárak terén is valamiért megint kiemelkedően teljesítettünk. Ugyanakkor az elemzés nem vizsgálja például az egységnyi munkaerőköltség alakulását, amelyben Magyarország sokat javult.

Nemzeti büszkeségünket mérsékelheti, hogy regionális összehasonlításban még mindig sokan előttünk járnak. Továbbra is rossz helyezést értünk el például az államadósság, a bürokrácia, a pazarlás, az adóterhelés terén. De még ha sikerül is ezeket javítani a jövőben, a mostani jobb pontszámok egy része a gazdaság nyitottságához, a külföldi tőke kedvező helyzetéhez kapcsolódik, ezen éppenséggel változtatna a jelenlegi kormány a hazai termelők védelmében.
Egy ilyen megmérettetés arra ugyanakkor mindenképpen alkalmas, hogy tudatosítsa bennünk: a nagy gazdasági versenyfutásban nincsenek örökre leosztott pozíciók. Az, hogy a korábbi mintaországok akár néhány év leforgása alatt mögénk csúszhatnak, két tanulsággal szolgál egyszerre: ki lehet törni a vesztes szerepből, de a sikerért folyamatosan meg kell dolgozni.