Világgazdaság Online

Az elmúlt négy év igen változatos és fordulatos volt még az amúgy lassan változó makrogazdasági világban is. Amikor elkezdtem a Páholy-cikkeket írni, akkor már annak is örültünk, hogy hosszú évek felelőtlen osztogatása után végre megindul a költségvetési hiány csökkentése, és bár rossz szerkezetben – újabb adóemelések révén –, de elkezdődik az államháztartás konszolidációja. Menet közben azonban kiderült, hogy az amerikai ingatlanpiac leggyengébb szegmensét érintő problémák a második világháborút követő időszak legnagyobb válságához vezettek, magas eladósodottsága miatt pedig Magyarország annak egyik áldozatává vált.
Visszatekintve, e hasábokon sem találtuk el pontosan, mi fog történni, hiszen 2007-ben még az árolyam- és reálgazdasági sokkot viszonylag jól tűrő lakossági hitelekről írtunk. Az is igaz, hogy 2008 januárjában már a tőkepiaci „jegesmedve” érkezését vizionáltuk, ez – utóbb elmondható – sajnálatos módon esett egybe az árfolyamsáv eltörlésével és az ezt követő, történelmi csúcsot elérő forinterősödéssel. Így sajnálatos módon pont a válság előtt vetett véget a jegybank annak az ellentmondásnak, hogy bár szavakban keményen érvelt a megelőző években, kamatpolitikájában az árfolyamsáv miatt kompromisszumos megoldást követett. A válságnak így történelmi csúcsra erősödő árfolyammal vágtunk neki.

Ősszel természetesen már jól látható volt, hogy mély és elhúzódó válság elé nézünk, amely a hazai bankrendszert is megrengeti. Arról is írtunk, hogy az adóemelésekre koncentráló fiskális konszolidáció lehetőségei beszűkültek, így új megoldások jöhetnek. A magyar modell bukása valószínű volt, azt azonban nem lehetett látni, hogy pontosan mi fog jönni helyette. Csak reméltük, hogy a magyar gazdaság is elindul a régió többi országa által már régóta követett adó- és kiadáscsökkentés útján.

A 2009-es év közepétől megindult nemzetközi és hazai kilábalás mellett annyit valószínűsítettünk, hogy Magyarország a lengyel politikában öt évvel korábban tapasztalt földindulásszerű változásokon fog keresztülmenni. Írtunk arról is, hogy a ciklus felszálló ágában lesznek lemaradók és leszakadók is, és míg az ázsiai országok többsége az előző, úgy a mi régiónk tagjai inkább az utóbbi kategóriába tartozhatnak. Az idei év tavaszán pedig beütött az euróövezet adósságválsága, ez azt is megmutatta, hogy a közös valuta bevezetése önmagában nem védi ki az államcsőd veszélyét. Végül pedig az ősszel reflektorfénybe került a kormányzati gazdaságpolitika, amely, úgy tűnik, az alacsony hiánycél tartásával sikerrel őrzi meg a pénzpiaci stabilitást. Gyors adócsökkentés mellett döntött, az államháztartás kiadási oldalának rendezésére viszont csak hoszszabb távon vállalkozott, így a piacok és a hitelminősítők némileg kétkedve ítélik meg a kormányzat programját.
Az általános makrogazdasági témákon túl tettünk egy rövid kitérőt arra, hogy nem mindegy, hogy egy elemzőnek minél megbízhatóbb előrejelzést kell tennie, vagy pedig forintokra váltható befektetési javaslatot, hiszen míg előbbi esetében az óvatosság javasolt, és a különböző forgatókönyvek súlyozott átlaga adja a megoldást, addig utóbbinál a valószínűséggel súlyozott profit mértéke dönti el, mi is került az asztalra. Ebből adódik tehát egy általános nézetkülönbség a konszenzusra törekvő előrejelzők és a pénzpiac ötletgyárosainak tekinthető stratégák között.
A magyar gazdaság jövője a napi hírek és események közepette igencsak bizonytalannak tűnik. Ha azonban a konkrét számokat vizsgáljuk, akkor először nyílik lehetőség egy alacsony infláció és külső egyensúly melletti gazdasági növekedésre, amellyel magunk mögött hagynánk a korábbi évtizedek „osztogató-megszorító”, avagy „stop-go” politikáját.