Világgazdaság Online

Az elmúlt 4-5 évben számos intézkedés történt arra, hogy apadjon a szakmunkáshiány. Létrejöttek a térségi integrált szakképző központok (TISZK-ek), ezek korszerű technológiák, tanműhelyek bevetésével képzik a fiatalokat, figyelembe véve az álláspiaci igényeket. Megalakultak a regionális fejlesztési és képzési bizottságok (RFKB), többek között ezek feladatai közé tartozik, hogy felmérjék, egy adott régióban melyek a hiányszakmák. A korábbi intézkedéseket végignézve nem újdonság, amit a Nemzetgazdasági Minisztérium foglalkoztatáspolitikai államtitkára, Czomba Sándor a napokban bejelentett a szakképzéssel kapcsolatban. Elmondta például, hogy visszahozná a hároméves szakmunkásképzést, amelyet az elhelyezkedni nem tudó tanulóknál négy évre bővítenének. A közoktatási törvény tavalyi módosítása már az idei, 2010/2011-es tanévtől lehetővé tette a szakiskolák számára az előre hozott, hároméves szakképzés bevezetését. Az államtitkár jelezte azt is, hogy a hiányszakmák plusz állami normatívát kapnának. Szerencsére ez is működik. Például kiemelten támogatottak azok a hiányszakmák, melyekben a 2012-es beiskolázási igény legalább két és félszerese a 2007. évinek. Egy hiányszakmára akármennyi tanuló beiskolázható, és a képzéshez igénybe vehető az állami normatíván felül (átlagosan százezer forint/hallgató/év, de iskolánként változó az összeg) egy úgynevezett fejlesztési támogatás is, sőt, a Munkaerő-piaci Alap képzési alaprészének decentralizált keretéből is kérhető forrás.
Az mindenesetre jó hír, hogy az Orbán-kormány sem felejtkezik el a szakképzésről. Főleg, mert ez a téma nemcsak oktatáspolitikai, hanem álláspiaci, sőt, társadalmi kérdés. A munkaügyi központok regisztrációjában jelenleg 546 ezer álláskereső szerepel, ennek közel fele szakképzetlen. Több mint negyedmillió ember tehát azért nem dolgozik, mert nincs szakmája. Többségük, ha kap is munkát, segédmunkás lehet. Az általános iskolai képzés során – jobb esetben utána – lemorzsolódottak sorsa jól mutatja, hogy a szakképzés átalakítása nem képzelhető el az általános iskolai képzés reformja nélkül. S bár sok szakmunkásképzőben is olyanok tanulnak, akik végigbukdácsolták a nyolc osztályt (tisztelet a kivételnek!), döntés kell arról, milyen továbbképzési, tanulási lehetőséget kaphat egy szakmunkás. Azok ugyanis, akik nem a kényszer, hanem a szakma szeretete miatt tanulnak, nincs vagy csekély lehetőségük van „karriert” építeni.

Az államtitkár azt nyilatkozta, hogy a német szakképzési modell alapján kell átalakítani a magyar szakképzést. Az ott működő duális rendszer – ahol az elméleti és a gyakorlati oktatás szoros szinergiát alkot – valóban az életre oktat, de ott is vannak gondok. Épp egy éve egy konferencián Joachim Dirschka, a Szász Kézműves Szövetség elnöke elmondta, náluk a fiatalok alig egy tizede akar szakmát tanulni. Ezen pályaorientációval segítenek, a szakminisztérium pedig támogató programot dolgozott ki, amely a szakmák presztízsét javítja. Nos, erre itthon is szükség lenne.

Egyfajta társadalmi látásmód-formálásra, hogy nemcsak a diplomásból lehet „rendes ember”, hanem a szakmunkásból is. Főleg, mert a felsőoktatásban is hasonló folyamatok zajlanak, mint a szakképzésben. Ahogy beszélünk sláger- és hiányszakmákról, úgy sláger- és hiányszakok is vannak. Bár a felsőoktatásban is átszabták a képzések finanszírozását, a szülőknek és a diákoknak „nem ment át”, hogy a jogász- és a marketingdiploma sok esetben egyenes utat jelent a munkaügyi központba.

Érdemes elgondolkodni tehát azon is, hogyan ösztönözhető a felsőoktatási végzettség megszerzése után egy „valódi” szakma megszerzése. Nem szégyen, ha egy diplomásból szakmunkás lesz. Németországban több olyan villanyszerelő dolgozik, aki óvó bácsiként diplomázott, de állás nélkül újra iskolapadba ült, s megérte neki. Nálunk is pályára kellene állítani a pályaváltást.

A szerző a manager magazin felelős szerkesztője