Világgazdaság Online

A tejkrízis okát sokan a gazdasági válság mellett az unió tavalyi döntéseiben, a termelési kvóták emelésében vélik megtalálni, de tévednek. A kvótaemelésnek semmi köze az uniós tejpiaci bajokhoz, és nem is a gazdasági válság okozta azokat – csak elmélyítette. A magyar tejpiaci krízist pedig nem az uniós tejpiaci válság okozta – csak súlyosbította.
Az unió bajainak forrása az évtizedeken át folytatott protekcionista piacvédelem és a versenyképesség javítását akadályozó kvótarendszer. A hazai gondok fő oka pedig a csatlakozás előtt folytatott hibás támogatáspolitika és protekcionizmus.
Nálunk a válság nem újság: az ezredforduló után az ágazat valamennyi mutatója romlott. Csökkent a tejtermelés, a nemzeti tejkvóta kihasználása a legalacsonyabb az egész unióban. Az ország már nem önellátó tejtermékekből. Nyersanyagszállítóvá váltunk: a kivitel nagy része nyers tej, a behozatal zöme sajt. A hazai sajteladások fele, a tejeladások negyede import. A külkereskedelmi mérleg 150 millió euróval romlott. A magyar tejipar termelése ötödével, belföldi értékesítése negyedével esett vissza.
A hanyatlás már 2002–2003-ban megindult, de az igazi sokkot a csatlakozás éve hozta. A 2008–2009-es uniós tejválság így egy évek óta zsugorodó, súlyos strukturális problémákkal küszködő magyar tejágazatot ért el. A hazai tehenészetek többsége európai összehasonlításban is drágán termel, miközben az EU átlagos költségszintje is magas a világ vezető exportőreihez – Új-Zélandhoz, Argentínához – képest. A magas hazai költségszint csak részben magyarázható a gazdaságos tejtermelés számára nem ideális földrajzi és éghajlati körülményekkel. A lemaradás okait az üzemi menedzsment, a takarmánygazdálkodás és a szaporodásbiológia gyengeségeiben kell keresni.
A mai helyzet kialakulásában döntő szerepet játszott a csatlakozás előtti években az agrárkormányzat által folytatott protekcionista piacvédelem és veszteségtérítő támogatáspolitika, amely mellett a termelők nem kényszerültek a hatékonyság javítására. A támogatottság mértéke a csatlakozás előtti években alaposan meghaladta még az EU15-ét is. E politika fenntartása 2004-ig a csatlakozási sokkot tovább növelte, így a strukturális alkalmazkodás csak többéves késéssel indulhatott meg.
A hazai tejpiac fejleményeit ma már döntő mértékben az európai piac határozza meg. Az EU-ban 1984-ben vezették be a nemzeti tejkvóták rendszerét, miután sorozatosan kudarcot vallottak a költségvetési kiadások csökkentésére, illetve a termelés korlátozására irányuló próbálkozások. Termelés- és kiadáskorlátozó célját a kvótarendszer elérte, egyidejűleg viszont drágította és lassította az üzemi struktúra átalakulását, akadályozta az uniós tejtermelés nemzetközi versenyképességének javítását. A tejpiaci politika 2003-as reformjára a fokozódó nemzetközi nyomás kényszerítette az EU-t: csökkentették a tejpor és a vaj intervenciós árát.
Eközben a nemzetközi piacokon tartósan és erősen nőtt a kereslet, mindenekelőtt a feltörekvő országok részéről. A termelés ezzel nem tudott lépést tartani, az ütközőként szolgáló vaj- és tejporkészletek kimerültek, így 2007 nyarán az árak az egekbe szöktek. A sosem látott árboomra válaszul megnövekedett kínálat azonban 2008-tól, a gazdasági válság kibontakozásával egyre kisebb kereslettel találkozott, és az árak leestek.
A megváltozott piaci helyzet-re 2008 elején az EU egyszeri, 2 százalékos kvótaemeléssel válaszolt, majd az év végén, a közös agrárpolitika (kap) felülvizsgálatának keretében döntöttek a kvótarendszer 2015. évi megszüntetéséről és – a „puha földet érés” érdekében – öt éven át évi egy-egy százalékos további kvótaemelésről.
A tejpiaci reform és a későbbi intézkedések hatására az uniós árak szorosabb kapcsolatba kerültek a világpiaci árakkal. Az intervenció visszanyerte szándékolt szerepét: védőháló lett, nem kényelmes fotel. A termelést egyre inkább a piaci kereslet szabályozza, és mind kevésbé a kvóta. A kínálat a kvótaemelésre gyakorlatilag nem reagált, az tehát nem okozhatta a tejár zuhanását.
Az előrejelzések szerint középtávon az unió termelése újra növekedhet, de a kvótát nem tudja kitölteni. A régi tagországok többlettermelése az újakban talál piacot. Rövid távon azonban a kereslet nyomott marad, és a felvásárlási ár sem emelkedik. Az EU termelése csökken. Nagy intervenciós készletek képződtek vajból és sovány tejporból, amelyek piacra juttatása majd tovább lassítja a kibontakozást.
A 2009-es válságévet az EU15 gazdáinak zöme ha nehezen is, de átvészeli, mert az új tagországok termelőinél lényegesen több tartalékkal rendelkeznek, és mert a tulajdonukban levő feldolgozók nagyobb értékesítési biztonságot nyújtanak nekik. Magyarország számára viszont a következő évek több kockázatot is tartogatnak. A folyamatos kvótaemelés növeli a legversenyképesebb tagországok termelési lehetőségeit a gyengébbek, így hazánk rovására. 2015 után, a kvótarendszer megszűntével különösen nagyarányú átrendeződésre lehet számítani. A tejtermelés az unió legkedvezőbb adottságú és legversenyképesebb struktúrájú területeire összpontosul: Dániára, Hollandiára, Franciaország és Anglia egyes részeire.
Még súlyosabb fenyegetés, hogy a WTO-tárgyalások során az EU előbb-utóbb a jelenlegi erős piacvédelem mérséklésére kényszerül. Ez valamennyi tagországot nehéz helyzetbe hozza majd, de különösen az olyan gyenge versenyképességűeket, mint Magyarország.
Június végén az FVM 18 milliárd forintos segélycsomagot hirdetett meg, amely azonban csak 2010-ben lesz hozzáférhető – azok számára, akiknek akkor még lesz tehenük. Félő, hogy ugyanaz a baj, mint az agrárium más szegmenseiben: létezik ugyan versenyképes magyar tejtermelés, de az lényegesen kisebb, mint a jelenlegi. Összemegy a tej.