A magyar nyugdíjasok érzik meg a legkevésbé a nyugdíjba vonulást a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) statisztikája szerint. Az OECD nettó nyugdíj-helyettesítési rátájának 2020-as adatai szerint az Európai Unióban Magyarország 94 százalékot ért el, amellyel minden tagállamot maga mögé utasított. 

Loving senior couple enjoy a walk together on a winter day
Fotó: Getty Images

Erről Sebestyén Géza, az MCC Gazdaságpolitikai Műhelyének vezetője írt a Növekedés.hu portálon. Mint fogalmazott: a közgazdaságtan a nyugdíjba vonulással járó életszínvonal-változás számszerűsítésére dolgozta ki a nettó nyugdíj-helyettesítési ráta mutatót. 

Ez az arányszám azt mutatja meg, hogyan viszonyul átlagosan a kezdő értéke az utolsó munkában töltött időszak keresetéhez.

A listán Magyarország után Portugália és Hollandia következik, az előbbi 90,3 százalékon, az utóbbi 89,2 százalékon áll. A régióból Szlovákia, Csehország, Románia és Szlovénia is mind 70 százalék alatt áll a mutatóban, azaz az ottani nyugdíjasok életszínvonala több mint 30 százalékot esik, amint abbahagyják a munkát.