A világ nemcsak mostanáig változott, hanem változni fog a jövőben is, amiben kiemelt szerepe lesz a digitalizációnak, nem véletlenül jelölte meg prioritásként a kormányzat – közölte Parragh László, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) elnöke a Huawei Technologies Hungary Tech4Value – ICT Day rendezvényén.

Parragh László szerint az MKIK információmennyiségét is lehetne hatékonyabban használni.
Fotó: Huawei / Deber Gábor


A digitalizáció és a fenntarthatóság összefüggéseit vizsgáló eseményen Nagy Márton gazdaságfejlesztési miniszter is felszólalt. Hozzá kapcsolódva jelezte Parragh László: 

a digitalizációt a legfontosabb kitörési pontként rögzítették a Nemzeti Digitalizációs Stratégiában, sőt az MKIK évnyitóján Orbán Viktor miniszterelnök is legfontosabb teendők közé sorolta.

Mások is készülnek

„Más az ambíció és más a siker – ez a kihívás, amihez megvannak az alapjaink, de nem elég beszélni róla, erőteljesen cselekednünk is kell” – jelentette ki az MKIK elnöke, hozzátéve: egészen biztos abban, hogy más országok hasonló stratégiáiban ugyanígy szerepel a digitalizáció fontossága, és hogy tíz-húsz éves távlaton Európa legjobbjai közé akarnak kerülni, akárcsak mi.

A konferencia előtt Nagy Márton gazdaságfejlesztési miniszternek is bemutatták a Huawei legújabb fejlesztéseit.
Fotó: Huawei / Deber Gabor

A Huwaeiről szólva Parragh László elmondta, hogy a kamarában a kínai tagozat az egyik legpezsgőbb részleg, és ennek aktív tagja a Huawei. A magyar–kínai gazdasági kapcsolatok is kiemelten fontosak. Ennek alátámasztására idézte az Australian Strategic Policy Institute elemzését, amely szerint a high-tech forradalom átrendezheti a világ jelenlegi erőviszonyait, Kína pedig vezető e tekintetben.

A hetvenes-nyolcvanas években az volt a mottó, hogy vigyük oda a gyártást, ma viszont olyan technológiák jelennek meg ott, amikről nem is hallottunk

– jegyezte meg, és kitért arra is, hogy abban a tekintetben egybehangzók napjaink kutatásai, hogy Amerika és Kína versenyére koncentrálva vizsgálják a szektor jövőjét. 

Mint a Holdra szállás

Emellett azonban nekünk is van dolgunk bőven, mert az MKIK vezetőjének beszámolója szerint náluk is 

megvan 900 ezer hazai cég összes lényeges információja, ráadásul összeköttetésben az illetékes állami hatóságokkal, ezt a kapcsolat- és információ-rendszert mégsem használják kellőképpen.

„A digitalizáció egy cég életében önmagában nem csodaszer, a sikerhez mindig kell hozzáértő ember és jól definiált célok. Ezeket viszont támogathatjuk digitális eszközökkel, hiszen ma egy mobiltelefonban több a lehetőség, mint a Holdra szálláshoz használt eszközökben” – összegzett Parragh, aki megjegyezte: a digitális gazdaság már ma is a teljes legalább 25 százalékát adja.

Egyedül nem megy

„Az IKT-technológia önmagában nem elegendő a hatásos társadalmi, gazdasági változtatásokhoz. A különböző együttműködések, a megoldások, az értékteremtés közös létrehozása és alkalmazása az, ami valódi változást hozhat” – hangsúlyozta Jason Xie, a Huawei Technologies Hungary vezérigazgatója. A rendezvényen a vállalat mobil kiállítótermében a legújabb zöld és digitalizációs megoldásokat mutatták be a közszolgáltatások, az oktatás, az egészségügy, a pénzügyi szolgáltatások, a és a logisztika területéről.