A Telekom már kapcsolt le 3G-állomásokat

A Magyar Telekom úgy döntött, hogy elkezdi előkészíteni a régebbi technológián működő 3G hálózata fokozatos tehermentesítését a majdani lekapcsolás miatt.

Hivatalos: kilép a Fidesz a néppárti EP-frakcióból

A Fidesz EP-képviselői azután döntöttek így, hogy az Európai Néppárt európai parlamenti képviselőcsoportja elfogadta alapszabályának módosítását.

Újabb százezer orosz vakcina kapta meg az engedélyt

Szerdán kormányülés van, a járványadatok nem jól alakulnak, de Müller Cecília szerint csak akkor szigorítanak, ha elkerülhetetlen.

A járvány ellenére zavartalan az élelmiszerellátás

Az agrárminiszter hangsúlyozta, hogy az uniós források mellé nyújtott állami társfinanszírozás 17,5 százalékról 80 százalékra nő.

MOK: az orvosok többsége felelősen döntött

A MOK szerint az következő 6-12 hónap vízválasztó lesz, és eldől, hogy hatékonyabb lesz-e az új működési forma.
BÖRZE

Negatív hangulat a BÉT-en, erősödnek a főbb európai mutatók

Pirosban a pesti börze, zöldben a londoni, frankfurti és párizsi indexek. Az euró 364 forint alatt mozog.

Tovább erősödött az infláció az OECD-országokban

A Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet tagállamaiban 1,5 százalékra gyorsult a fogyasztói árnövekedés januárban éves szinten.

Adóvégrehajtási moratóriumot kér a BKIK a vállalkozásoknak

A pandémiára való tekintettel a legkiszolgáltatottabb helyzetben lévőknek szeretnének segíteni.

Újabb nemzetközi összecsapásnak ad otthont a Puskás Aréna

A norvég Molde és a spanyol Granada nyolcaddöntőjének március 18-i visszavágóját rendezik Budapesten a labdarúgó Európa-ligában.

Közel 170 millió gyereket lökött ki az iskolapadból a koronavírus

Az UNICEF szerint oktatási vészhelyzet van, amely a legkiszolgáltatottabb gyerekeket érinti leginkább.

Megerősítette a Mol osztályzatát a Moody's

A megerősítés fő tényezője a magyar vállalatcsoport Mol Group 2030+ nevű, frissített hosszú távú stratégiai tervcsomagjának közzététele volt.

Dollár vételi lehetőség kínálkozhat

Rendkívül erős támasz húzódik 298 forintnál.

Hatalmas adatbázissal újítana a Semmelweis Egyetem

A világ egyik legnagyobb orvosi vonatkozású ikeradatbázisa jöhet létre az intézményben.

Jelentőset lépett a jegybank a zöldpénzügyekben

A járvány ellenére egyértelmű előrelépés történt a zöldpénzügyekben tavaly, számos bank dolgozik zöldhitelek bevezetésén.

A digitalizáció megdobta a munkaerő keresletet

Egy globális felmérése szerint főként a nagyvállalatok gyorsítják fel a vírushelyzetben automatizálási projektjeiket.

Közel 335 ezerrel nőtt a fertőzöttek száma egy nap alatt

A világon 114,75 millió fertőzöttet tartanak nyilván.

Nem járnak BKV-buszok Hódmezővásárhelyen

Nemcsak a Volánbusznál, hanem a BKV-nál is értetlenséget okozott a Hódmezővásárhelyen hétfőn bevezetett új buszos szolgáltatás.

Döntött a Kúria: visszajár a behajthatatlan követelések áfája

A Kúria először döntött érdemben a behajthatatlan követelésekre jutó áfa visszatérítésével kapcsolatos ügyekben – mégpedig az adózók javára.

Vélhetően pokolgépes támadás ért egy holland tesztközpontot

Robbanás történt egy észak-hollandiai település, Bovenkarspel koronavírus-tesztközpontjánál szerda reggel.

Pelé is megkapta a koronavírus elleni vakcinát

A világ egyik leghíresebb labdarúgója a kézmosás, valamint a maszkviselés fontosságára hívta fel a figyelmet.

Magyar megoldás a sportszponzoráció élvonalában

Az ESA Awards üzleti versenyén dobogós helyezést ért el a magyar fejlesztésű Seyu – Együtt a győzelemért! szurkolói képküldő alkalmazás.

Készülnek a nőnapi csúcsforgalomra a virágosok

Egy átlagos virágüzlet több száz szál virágot ad el nőnapkor.

Öt év alatt megtízszereződött a kivások száma

Január 1-től egy százalékponttal, 11 százalékra csökkent a kisvállalati adó mértéke.

Tíz százalékkal nőttek az albérletárak

A panellakások bérleti díjában nem tapasztalható számottevő különbség a fővárosi városrészek között.

Kelendő lett a korszerűtlen lakás a friss adatok szerint

A használt és különösen a felújításra szoruló lakóingatlanok iránt élénkülő kereslet motorja jórészt az új állami otthonfelújítási támogatás lehet.

Régiós összefogást szorgalmaz a Budapesti Értéktőzsde

Új termékeket készül hamarosan piacra vinni a BÉT, és idén legalább hat új kibocsátó is érkezhet a tőzsdére – mondta lapunknak Végh Richárd, a Budapesti Értéktőzsde vezérigazgatója.

Egyre nagyobb üzletté válik a női sport

Lassan, de biztosan csökken a különbség a férfi- és a női sportokból származó bevételek között.

Jól fogy járvány idején a csomagolóeszköz

Megugrott tavaly a kereslet a vendéglátóipari csomagolóeszközök iránt. A cégek ötöde környezetkímélő terméket keres, de egyelőre ár alapján döntenek.

Tavaly fellégezhetett a Föld

Rekordmértékű volt a széndioxid-kibocsátás visszaesése 2020-ban.

Nem állt le mindenütt a gyógyászat

Újraindulnak a fővárosi gyógyfürdőkben a gyógyászati kezelések.

Bill Gates megjósolta a járványt, és további veszélyekre figyelmeztet

A Microsoft-alapító a jelenleginél veszélyesebb járványok kitörését jósolja, és az éghajlatváltozás elleni küzdelem fontosságára is felhívja a figyelmet.

Búcsút intenek a fogaskeréknek

A technológia lényege, hogy nem fogakkal, hanem golyókkal kapcsolják össze a hajtómű kerekeit, melynek révén megszabadulnak a csúszástól és a súrlódástól.

A gömbök szerelmese

A kétszeres olimpiai bajnok vízilabdázó imádja a gömböket. A vízipóló mellett a bojlis horgászat szerelmese: kis golyócskából készült csalival megy pontyra, amurra vagy harcsára.

Az indiai Szilícium-völgy

A világ egyik legfontosabb techközpontjává nőtte ki magát Bengaluru. Az indiai metropolisz néhány német óriásvállalat számára még a Szilícium-völgynél is vonzóbb.
Világgazdaság Piactér