A patikaszerek méltányossági támogatásának összege tízről tizennyolcmilliárdra emelkedik

A jövő évi költségvetésben a gyógyszerkassza tervezett nagysága 431,7 milliárd forintra rúg majd az idei 393 milliárd forint után, ám a tízszázalékos emelkedéssel a kassza tulajdonképpen csak saját magát éri utol – mondta Holchacker Péter, az AIPM igazgatója.

Az Európai Unió 400 millió adag vakcinát rendelt az AstraZenecától

Tárgyalások folynak a Johnson & Johnson amerikai vállalatcsoporttal is további 200 millió adag vakcina beszerzéséről.

Csökken az önkormányzatok mozgástere

Becslések szerint 2021-ben 150-200 milliárd forinttal kevesebb adóbevételük lehet a településeknek, mint 2019-ben volt.

Felmondták a Dunaferrnél a kollektív szerződést

Újfajta bérezés várható az ISD Dunaferrnél, a jelenlegi szabályokat rögzítő kollektív szerződést ma felmondta a társaság vezetése.

Padlóra küldte a magyar gazdaságot a koronavírus

A 2008-ban kirobbant világválságkor sem zuhant ekkorát a GDP. A Pénzügyminisztérium szerint a magyar gazdaság ellenállóbbnak bizonyult az uniós átlagnál. Elemzők: a legrosszabb elképzeléseket is felülmúlta a valóság.
BÖRZE

Mínuszban zárt a BUX és Európa

A BUX közel fél százalékos mínuszban, Európa is masszív csökkenésben zárt. A Nasdaq mínuszban New Yorkban. Az olaj ára emelkedett. 346 körül a forint.

Meghiúsulhat a Rába ingatlanügylete

A következő két évben lassú regenerálódással számolnak, azonban prognózisa szerint az árbevétel csupán 2022-ben éri el a 2017-es szintet.

Sok kkv nincs tisztában azzal, hogy innovációt valósít meg az ötleteivel

Az európai átlag fele, 21 százalék hasznosul az innovatív projektekből Magyarországon.

A Foglalkoztatás 2020 programban 182 millió forint érhető el

Fülöp Attila beszélt a program részleteiről egy pénteki sajtótájékoztatón.

Február óta nem történt ilyen az unióban

Emelkedő forgalom mellett nőtt az árukereskedelmi mérleg többlete az EU-ban márciusban.

Hozta a tavalyi számokat a Volkswagen

A Volkswagen csaknem annyi autót szállított ki az értékesítőknek júliusban, mint egy éve.

Felülírta a diákok terveit a járvány

Az idei nyárra eredetileg tervezett nyaralások és fesztiválok helyett elsősorban barátaikkal találkoznak vagy otthon ütik el az időt a hazai egyetemisták és főiskolások.

Bajban van az EU gazdasága

A koronavírus Európa összes gazdaságát érzékenyen érintette, a második negyedévben csak a spanyol gazdaság teljesítménye csökkent jobban a magyarénál.

Állami kézbe kerül a Hévíz–Balaton Airport

A repülőteret üzemeltető cégben a tulajdonosi jogokat a Magyar Turisztikai Ügynökség gyakorolja majd.

Zárlat okozott hibát a paksi blokkban

Ismét névleges teljesítményen üzemel a paksi atomerőmű 4. blokkja.

Görögország és Törökország között pattanásig feszült a helyzet

A feszültség kialakulásának előzménye, hogy Törökország Ciprus közelében vitatott hovatartozású területeken olaj- és gázmezők után kezdett kutatni.

Hirdetés

A Continental összefogott az NVIDIA-val

Távozik a Club Aliga megújításában kulcsszerepet játszó vezető

A szakember irányításával elindult a balatonvilágosi Club Aliga infrastrukturális megújítása.

Joe Biden két nap alatt óriási összeget gyűjtött össze

A Trump-kampánynak jelenleg egymilliárd dollár van a kasszájában.

Június volt eddig a legjobb hónap az építőiparban

Koji László szerint júniusban 365 milliárd forint értékű beruházás történt az építőiparban.

Tízmilliókkal vertek át egy férfit, aki csempészcigit akart venni

Jelentős összeget csaltak ki egy férfitől, aki cigarettát akart venni, de még a helyette átadni tervezett, kartondobozokba csomagolt szalmát sem kapta meg.

Nem szegte a gazdák beruházási kedvét a koronavírus

Egyre több befektetés érkezhet a hazai agráriumba – derült ki a Budapest Bank közleményéből.

Az ingatlanpiac felkészült a második hullámra

A GDN Ingatlanhálózat tulajdonosa úgy véli, ha hazánkat eléri a járvány második hulláma, annak kevésbé érzékelhető hatásai lehetnek az ingatlanpiacon.

Ennyi pénzből Nógrádon palotát, a fővárosban kétszobást vehet

50-60 millió forintért már egyaránt válogathatunk jó állapotú ingatlanok között Budapest külvárosában vagy a vidéki nagyvárosok belső részeiben.

A moratórium későbbre halasztotta az igazság pillanatát a pénzintézeteknél

Bár a hitelállomány a törlesztési moratórium miatt egyelőre nem romlott szembeötlően, a bankok konzervatívan rekordméretű céltartalékokat képeztek.

Újabb támogatások jöhetnek ősszel

A gazdaság és a vállalkozások talpra állását segítő intézkedésről is egyeztet a kormány a szociális partnerekkel.

A hitelminősítők kereszttüzében lesz ma Magyarország

Egyszerre két felülvizsgálattal folytatódik pénteken a magyar államadós-osztályzatok idei hitelminősítői vizsgálatsorozata.

Történelmet írt az esélytelen ló

Először nyert egy 300-1-hez győzelmi esélyű ló a brit–ír lóversenyek történetében.

Óriási megtiszteltetésben részesül Müller Cecília

Államalapító Szent István-emlékérmet kap az országos tisztifőorvos.

Negyven újabb magyar állampolgárnál mutatták ki a fertőzést

Az elhunytak száma változatlanul 607 fő, 3590-en pedig már meggyógyultak.

A gömbök szerelmese

A kétszeres olimpiai bajnok vízilabdázó imádja a gömböket. A vízipóló mellett a bojlis horgászat szerelmese: kis golyócskából készült csalival megy pontyra, amurra vagy harcsára.

Az indiai Szilícium-völgy

A világ egyik legfontosabb techközpontjává nőtte ki magát Bengaluru. Az indiai metropolisz néhány német óriásvállalat számára még a Szilícium-völgynél is vonzóbb.

Halnagyhatalommá válhatunk

Már akár középtávon is a világ élvonalába kerülhet a magyar akvakultúra. Igaz, csak abban az esetben, ha a tudományos és az üzleti szféra egymásra talál és közös kutatás-fejlesztési projektekbe kezd.
Világgazdaság Piactér