Tetemes adósság jár a diploma mellé

Elképesztő ütemben nő az amerikai főiskolások és egyetemisták eladósodottsága.

Harmincezerrel kevesebben keresnek állást

A nyilvántartott álláskeresők száma 9,1 százalékkal csökkent egy év alatt, az NFSZ nyilvántartásában az áprilisi zárónapon 307 400 álláskereső szerepelt

Belebukott az OFA vezetője a hazacsábított magyarok botrányába

Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter kezdeményezte Pákozdi Szabolcs, az OFA Nonprofit Kft. ügyvezető igazgatója jogviszonyának megszüntetését.

„Ütőképes pénzügyi csoportot hozunk létre”

Mérethatékonysági ugrás jön a következő években a takarékoknál – nyilatkozta lapunknak Tajthy Attila, a Szövetkezeti Hitelintézetek Integrációs Szervezetének elnöke.

Délutánra a vevők is megérkeztek a tőzsdére

A Budapesti Értéktőzsdén délutánra megjelentek a vevők, a BUX fél négyre 6,1 milliárd forintos forgalmat követően 0,2 százalékkal 34 900 pontra emelkedett.

Egyre többen kötnek az utolsó pillanatban utasbiztosítást

Amivel nincs is semmi probléma, ám tudni kell, hogy a biztosítási fedezet már csak az induló nap hátralévő részétől kezdődően él.

A hónap végén Párizsba látogat Putyin

Vlagyimir Putyin orosz elnök Emmanuel Macron francia államfő meghívására május 29-én Versailles-ba látogat.

Június közepén indul az egyezkedés a Brexitről

Az előrehozott brit parlamenti választások után tizenegy nappal kívánja elkezdeni az érdemi tárgyalásokat Londonnal a brit EU-tagság megszűnéséről.

Kifuthat a tőzsdéről a Pannon-Váltó

Gáláns vételi ajánlattal lepte meg a részvényeseket a Pannon-Váltót a tőzsdéről kivezetni készülő menedzsment.

50 milliós bírság az ELMŰ-nek

A cég szabálytalanul számította fel ügyfeleinek a behajtási költségátalányt, a MEKH 50 milliós bírságot szabott ki.

Jól pörögnek a cseh és szlovák kereskedelmi ingatlanok

Jelentősen növekedett és az idei első negyedévben sem lankadt a befektetői érdeklődés a cseh és szlovák kereskedelmi ingatlanok iránt tavaly.

Agrárfejlesztési boomra számít a piac

Talán soha többé nem lesz olyan kedvező alkalom a mezőgazdaságban beruházni, mint most – állítja Fórián Zoltán, a Takarék Agrár Központ vezető elemzője
13:10
Vállalatok

Állami segítséggel rendeződhet a Központi Zálogház sorsa

Állami tulajdonba kerül maximum 3,5 milliárd forintért az évek óta üresen álló, műemlék zálogházépület a IX. kerületi Kinizsi és Lónyay utca sarkán.
06:26
Pénzügy

Jönnek a fogyasztóbarát lakáshitelek

Közzétette a jegybank a fogyasztóbarát minősítés elnyerésének feltételeit. Az új minősítés bevezetésével nőhet a verseny a pénzügyi szolgáltatók között.

Trump első útja 380 milliárdot hozott

Jelzésértékű siker az amerikai elnöknek: legelső külföldi útján 380 milliárd dollár értékű megállapodás-csomagot zárt le Szaúd-Arábiával.

Meglepő hang a német kormányból: van, aki elengedné a görög adósságot

A görög államadósság törlesztésének enyhítését sürgette Sigmar Gabriel német külügyminiszter, szembefordulva Wolfgang Schäuble pénzügyminiszterrel.

Nyugdíjemelésre nem ad pénzt a valutaalap

Ismét Ukrajnába látogatott az IMF küldöttsége. A legutóbbi, egymilliárd dolláros lehívás felhasználását kívánják ellenőrizni

Tarlós: senki sem akarja bezáratni a Budapest Parkot

Tarlós István főpolgármester közleménye szerint „a főváros nem kívánja csorbítani vagy elvenni” a fiatalok jelenlegi szórakozási lehetőségét.

A kkv-k számára is vonzó lehet a hazai tőkepiac

Idén a Budapesti Értéktőzsdén is elindulhat a kkv-k piaca, aminek érdekében a tőzsdevezetés már több intézkedést is bejelentett.

Az MNB 100 milliárd forintért kötött üzletet

Az MNB hétfőn 6 és 12 hónapos futamidejű, úgynevezett „finomhangoló” devizaswap tendert tartott, amelyeken 100 milliárdért fogadott el ajánlatokat.

A blue chipek árnyékában is van élet

A Budapesti Értéktőzsde vizsgált kispapírjainak nagy része fizetett osztalékot a részvényeseknek, az átlagos osztalékhozam 4,3 százalék.

Júliusban léphet tőzsdére a Waberer's

Júliusban debütálhat a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) a Waberer's International – írta mai számában a Financial Times piaci forrásokra hivatkozva.

Milliárdokat hoz az EuroJackpot

Heti mintegy 320-330 millió forintos bevételt hoz a Szerencsejáték Zrt.-nek az EuroJackpot – derült ki a Világgazdaság számára közölt adatokból.

A magyar cégek is nyitottak a modern technológiára

Új hozzáállást követel meg a vállalatok vezetőitől a technológiai fejlődés robbanásszerű növekedése, amely alapjaiban forgatja fel a korábbi szabályokat.

Japánba is kerül a jászberényi hűtőkből

Az Electrolux által gyártott termékek csaknem 14 százaléka Magyarországon készül, így a hazai gyártás a cégcsoport globális értékesítésében is komoly szerepet játszik.

Létezik, de drága a lignit környezetkímélő hasznosítása

Tisztaszén­üzemű amerikai ligniterőművet és szén-dioxid-kibocsátás nélküli gázerőművet tanulmányozott nemrég az energiahivatal elnökhelyettese.
Világgazdaság Piactér