A csobbanás mellett durranás is volt

A londoni kortársárverés még úgy is elérte a tavalyi hasonló rendezvény árbevételét, hogy ezúttal jóval kevesebb tételt vittek kalapács alá.

Nagy gondban vannak az életbiztosítók

Erősödő kereslet, visszaeső kártérítések, ám csökkenő befektetési teljesítmény jellemezte a világ biztosítói piacát 2018-ban az OECD tanulmánya szerint.

Varga Mihály: 66 százalékra csökkent az államadósság

Az elmúlt húsz év legjelentősebb államadósság-csökkenését mérték tavaly – közölte Facebook-oldalán Varga Mihály pénzügyminiszter.

A legrosszabbkor ütött be a koronavírus

A Moody's elemzői szerint a stabilizáció pillanatában érte a járvány a világgazdaságot.

Többet adna az FKF, mint a BKV

Nem jutott közös nevezőre az FKF és a szakszervezet. A BKV-nál és az FKF-nél is tizenöt százalékos emelést követelnek.

A gazdasági stabilizációnak tett keresztbe a koronavírus járvány

A Moody's hitelminősítő a G20-csoporton belül a legnagyobb felzárkózó gazdaságokban 4,7 százalékos – a tavalyival azonos – GDP-növekedési átlagot vár.

Műanyagmentesítés a Morgan Stanley-nél

A zöld kötvények hasonlók a hagyományos kötvényekhez, de a kibocsátó vállalja, hogy környezet érdekét szolgáló beruházásokat finanszíroz belőle.

Gyorsíthatnak a vállalati beruházások

A közbeszerzési törvény módosítása hozzájárulhat a cégek hatékonyságának és versenyképességének növeléséhez.

Megbecsülte a jegybank az államháztartás hiányát

A GDP 2,1 százaléka lehetett az államháztartás GDP-arányos hiánya az első becslés szerint.

Csúcsra jár az európai pénzügyi szabályozás

Ursula von der Leyen ötéves időtávra vonatkozó politikai irányelveiben is számos olyan célt fogalmazott meg, amely érinti a pénzügyi intézményrendszert. Vélemény.

Álláshirdetés

Külgazdasági, pénz- és tőkepiaci újságírót keres a Világgazdaság

Kína ígérete a járvány megfékezésére jótékonyan hat a nagy piacokra

A forgalom azonban mindenhol alacsony, mert a New York-i tőzsde hétfőn zárva tart az elnökök napja néven ismert szövetségi ünnep alkalmából.

Egyre bátrabban merünk befektetni

65 milliárd forinttal nőtt a befektetési alapokban kezelt vagyon.

Az azonnali fizetési rendszer védelmére is fel kell készülni

Az Egyesült Királyságban a rendszer elindítása után a csalások száma és értéke egyaránt drasztikusan emelkedett.

A Facebook tanácsokat adott a tartalomszabályozásra

A cél, hogy világos módszereket fogalmazzanak meg a kormányok a vállalatok és a civil társadalom számára a felelősség megosztására.

A Barcelona vezetősége felbérelhetett egy céget Messiék ellen

Egymillió euróért felbérelt cég által indíthattak támadást olyan ikonok ellen, mint Messi, Piqué, Puyol, Xavi, vagy a korábbi sikeredző, Pep Guardiola.

Az unió több mint 100 millió eurót költ környezetvédelemre

Ezzel hozzájárulnak az értékes természetes élőhelyek megőrzéséhez, a levegő tisztaságának fenntartásához, valamint számos tó és folyó szennyezésének csökkentéséhez

A járvány ellenére sem mondanak le a vadállatokról a kínaiak

A szamár-, kutya-, szarvas-, krokodil- és egyéb húsokat legálisan árusító kereskedők visszatérnek az üzlethez, amint véget ér a korlátozás.

Összeállt az ötmilliárd eurós csomag

Ötmilliárd euró értékű hazai ingatlanfejlesztést mutatnak be idén a cannes-i világkiállításon.

Óriási sikere volt a vadászati expónak

Több mint 50 ezren látogattak ki a FeHoVa kiállításra.

Sokan nézik, de kevesen veszik a lakásokat

Élénk kereslettel és enyhébb forgalommal indult a lakáspiac a Duna House adatai szerint.

Országszerte toporog az ingatlanpiac

A vevők száma nyár óta kisebb, de a keresleti igény folyamatos.

Teherautókkal a jobb levegőért

A chilei levegőszennyezés felmérésére, az autópályákon haladó Scania teherautóktól gyűjtenek be levegőminőségi adatokat.

KSH: stagnált a termelés a mezőgazdaságban

Az áremelkedés ellensúlyozta a termékek kibocsátásának csökkenését.

Rengeteg pénzt hozott a kasszára a virtuális sün

A mozis toplista élre sprintelt a világ leggyorsabb sündisznója, Sonic.

Szigorította Kína az óvintézkedéseket

Újabb óvintézkedésekkel próbálják megfékezni a járványt Hupejben.

Orbán Viktor: az elmúlt évtized volt a legsikeresebb az elmúlt 100 év magyar történelmében

A kormány klímavédelmi akciótervének részleteit ismertette a miniszterelnök idei évértékelő beszédében. 32 milliárd a kkv-knak, olcsó elektromos autóhoz jutás támogatása, faültetés, napenergia, illegális hulladéklerakók felszámolása.

Mától nem lesz könnyű Velencében turistának lenni

Az új turistaellenőrző-rendszer figyeli a városba érkezők haladási irányát, testmagasságát és anyaországát is.

Szendvicsen csúsztak el a rablók

Az évszázad egyik leghíresebb gyémántrablása sikeres volt ugyan, de egy szendvics miatt lekapcsolták az egész csapatot.

Mindig is szerelem volt a drágakövek világa

A régió egyetlen gemmológiai laboratóriuma, a GemSztár Drágakővizsgáló vezetője a tudomány területéről érkezett az ékszerek világába. Szakvéleményét bárhol a világon elfogadják.

A síroktól az eljegyzési gyűrűig

A legkeményebb drágakő a földkéreg alól indult hódító útjára, mára az eljegyzési gyűrűk nyolcvan százalékában ott rejtőzik.
Világgazdaság Piactér