Keresettek a feltörekvő piaci kötvények

A kockázattűrő befektetők idén az amerikai tech-részvényeken kasszírozhattak. Júliustól a feltörekvő piaci kötvényekbe is elindult a tőkeáramlás.

Ősszel a fiúk is megkapják a HPV-elleni védőoltást

A fiúk az oltását más időpontban szervezik, mint a lányokét.

Deficitbe fordult a fizetési mérleg a második negyedévben

A Magyar Nemzeti Bank legfrissebb jelentése szerint A folyó fizetési mérleg hiánya 847 millió euró volt a második negyedévben.

Egységes tesztelési protokollra lenne szükség

A tagállamok közötti egységes szűrési protokoll bevezetésének koordinálását kéri több mint ötezer turisztikai és légi közlekedési vállalat az EB-től.
BÖRZE

Óriási mínuszok Európa börzéin

Két és három százalék közötti csökkenést mutatnak az európai börzék, a BUX is óriási zuhanásban van. Az arany és az olaj ára is csökken, 363 forint alatt az euró.

Átalakul a PCR-teszt piaca

A hatósági tarifát nem minden szolgáltató vállalja.

A Deutsche Bank az UBS étlapjára került

A Deutsche Bank is felkerült az UBS bank konkrét felvásárlási célpontokat beazonosító listájára.

Már a buli előtt bezárnak a szórakozóhelyek

Bevételeik legalább ötven százalékát bukhatják idén a DJ-k.

Nem mindegy, hogyan keresünk állást járvány idején

Az idei év egyáltalán nem mondható hagyományosnak, így az álláskeresés is nagyobb kihívásnak tűnhet.

A magyar után a szlovák jegybank is megelégelte a biztosító tevékenységét

A szlovák nemzeti bank (NBS) vizsgálata nyomán az NBS felfüggesztette a pozsonyi székhelyű, itthon határon átnyúló szolgáltatást nyújtó NOVIS Biztosító termékeinek értékesítését.

A próbavásárlások szerint idén sincs nagy gond a kuponos akciókkal

Az állandó fogyasztóvédelemi jelenlétnek köszönhetően kirívó jogsértések az utóbbi években nem fordultak elő.

Tovább nőtt a leggazdagabb németek vagyona

Már 1100 milliárd eurónak megfelelő összeg felett rendelkeznek.

Még fél év védelmet kapnak a rászorulók

Az MNB adatai szerint a lakossági és vállalati ügyfelek 40-50 százaléka veszi igénybe a moratóriumot, mintegy 2000 milliárd forintnyi hitel esetében.

Új tagokat választanak a halhatatlan sportolók

Nagy Tímea megjegyezte, hogy nyitni szeretnének a nem olimpiai sportágak felé, nem kell, hogy olimpiai bajnokok legyenek az új jelöltek.

Kiosztották az Emmy-díjakat, tarolt a Watchmen

A díjátadó történetében a járvány miatt először rendezték meg a gálát virtuális formában.

Online szerkesztőt keres a Világgazdaság

Szponzorált tartalom

Összetartók.hu – a vállalkozók új oldala

Összetartók.hu néven új, a vállalkozóknak szóló oldalt indított az MFB Csoport. A teljesen ingyenes B2B közösségi oldal nyitott minden hazai vállalkozás számára és az üzleti kapcsolatteremtés mellett segítséget nyújt a finanszírozási kérdések megválaszolásában is.

Távozik az egészségügyi tárca vezetője

Döntését azzal indokolta, hogy távozásával szeretne teret adni az egyre súlyosabb koronavírus-járvány elleni küzdelem „új megoldásainak”.

Visszatértek az akciócsoportok

Orbán Viktor a közösségi oldalán számolt be a hírről, hogy a tavasszal jól működő akciócsoportokat újra életre hívta.

Eredménytelenül blöfföltek a britek

Valószínűleg nem emelkedik törvényerőre a botrányos brit belső piaci törvény.

Így változnak mától a maszkviselési szabályok

Nem tud eligazodni, mikortól és hol kell maszkot hordani? Nem érti, ha a buszsofőr rendőrt hív a renitensekre? Mutatjuk a mától érvényes szabályokat.

Automatizált értékbecslésen dolgozik a Takarék Jelzálogbank

A rendszer statisztikai módszerekkel ad egy kiválasztott ingatlan árára adott időpontban érvényes becslést.

Gyorsan kell lépniük a lakásfelújításra készülőknek

Kevesebbet kellett várni a kivitelezőkre, de mindennek hamarosan vége, a szakemberek többsége már visszatért, vagy visszatérni készül külföldre.

Kilencvenmilliót szurkoltak le Munkácsy Fasoráért

Egy Kádár Béla-festmény nem sokkal kevesebbért kelt el a Virág Judit Galéria vasárnap tartott őszi árverésén.

Stabilan nőnek az agrárárak

A mezőgazdasági árak hullámzanak az élelmiszer-termékláncban, az élelmiszerek fogyasztói ára viszonylag egyenletesen emelkedik.

Csekély utasforgalomra számít a Budapest Airport

Több mint kilencven százalékkal csökkent az utasforgalom szeptember első két hetében a Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren.

Több mint hatvanezren jelentkeztek vakcinatesztelésre Moszkvában

A kipróbálás alatt álló védőoltást eddig 700 embernek adták be, akik valamennyien jól érzik magukat.

Fertőzött gyermeket találtak egy harmadik kerületi óvodában

Egy, a Pitypang Művészeti Óvodába járó gyermek igazolt koronavírus-fertőzöttségéről értesítették a harmadik kerületi önkormányzatot.

Több mint ezer új fertőzöttet találtak itthon

Elhunyt nyolc beteg, házi karanténban 25 583-an vannak, 4391-en már meggyógyultak. Hétfőtől lépnek életbe az új szabályok.

Búcsút intenek a fogaskeréknek

A technológia lényege, hogy nem fogakkal, hanem golyókkal kapcsolják össze a hajtómű kerekeit, melynek révén megszabadulnak a csúszástól és a súrlódástól.

A gömbök szerelmese

A kétszeres olimpiai bajnok vízilabdázó imádja a gömböket. A vízipóló mellett a bojlis horgászat szerelmese: kis golyócskából készült csalival megy pontyra, amurra vagy harcsára.

Az indiai Szilícium-völgy

A világ egyik legfontosabb techközpontjává nőtte ki magát Bengaluru. Az indiai metropolisz néhány német óriásvállalat számára még a Szilícium-völgynél is vonzóbb.
Világgazdaság Piactér