Halimádó specialista

Több potenciál van a halban, mint a legtöbben gondolnánk. A Halimádók konyhája műsorvezetője elhivatottan szélesíti nézői és hallgatói gasztronómiai ismereteit.

A járvány elleni védekezés és a gazdasági növekedés is egyformán cél

Varga Mihály elengedhetetlenül fontosnak nevezte a kormányzati gazdaságvédelmi intézkedéseket.

Kilenccel nőtt az igazolt fertőzöttek száma itthon

Az elmúlt 24 órában nem volt halálos áldozata a járványnak Magyarországon.

Új program indul a magyar vállalatok támogatásáért

A gazdaságvédelmi hírt Szijjártó Péter jelentette be Facebook-oldalán.

Furcsa álhír terjed egy állítólagos csodagépről

Már Magyarországon is elérhető az a műszer, ami nyolc perc alatt kimutatja a koronavírus jelenlétét, ráadásul olcsó is – állítólag. Azonban a Magyar Nemzet szerint az érintett vállalkozás egy cégtemetőbe van bejegyezve.

Októbertől várják a gazdaság növekedését

A járványnak csak a vírus elleni oltás vehet véget, a gazdasági teljesítmény csökkenését viszont jóval az oltóanyag kifejlesztése előtt meg lehet állítani – mondta a német gazdasági miniszter.

Kevesebb búza terem idén az unióban

Mintegy 10 százalékkal lesz kevesebb a betakarított termény a kedvezőtlen időjárási körülmények miatt.

Megérkezett a mentőcsomag első részlete a Lufthansa számlájára

A német állammal korábban megkötött 9 milliárd eurós segélycsomagot már az unió is engedélyezte.

Először nőttek idén a világpiaci élelmiszerárak

Az árnövekedést a növényi olajok, cukor és a tejtermékek drágulása váltotta ki.

Több mint 11 millió fertőzött van világszerte

A halálos áldozatoké meghaladta az 530 ezret.

Szponzorált tartalom

Vásárlási szokásaink, amelyek nem változnak

Szponzorált tartalom

A TV2 lett a legnézettebb csatorna Magyarországon

Stagnáló forgalom mellett esett a BUX a héten

A vezető részvények közül a Richter tudott jelentősebb emelkedést elkönyvelni.

Idén ötmilliárdos keretösszeg jutott az egyházi közösségi terek felújítására

Nagyobb szükség van ma a falvakban az egyházakra, mint korábban – véli Gyopáros Alpár.

Megkétszereződött a COVIDEA ötlet- és startup verseny díjazása

Az Innovációs és Technológiai Minisztérium elkötelezett támogatója az innovatív megoldások megvalósításának.

A jövő hét elején lehűl, de aztán ismét melegszik az idő

Hétfőn a figyelmeztetési értéket meghaladó, extrém UV-B-sugárzás várható.

Napi fertőzési világrekord dőlt meg

Több mint 212 ezer emberről bizonyosodott be 24 óra alatt, hogy megkapta az új típusú koronavírust.

Álláshirdetés

Újságíró munkatársat keres a Világgazdaság

A Barcelonánál cáfolják a Messi szóló híreket

A katalán klub egyik illetékese biztos benne, hogy a hatszoros aranylabdás klasszis jövőre is a Barcelonát erősíti.

Hiába lett bajnok, nem juthat fel a Bayern tartalékcsapata

Első tartalékegyüttesként diadalmaskodtak ebben az osztályban, egy esztendővel azután, hogy feljutott a bajor regionális ligából.

Rapper ülne Trump székébe

Twitteren jelentette be, hogy megmérettetné magát a novemberi amerikai elnökválasztáson.

Újranyit hazánk egyik ikonikus múzeuma

Keddtől, azaz július hetedikétől ismét várja a látogatókat a hadtörténeti múzeum.

Jönnek a rozsdaövezet-rendeletek

Legkésőbb szeptemberben jelenhet meg az azonnali rozsdaövezeti akcióterületeket kijelölő kormányrendelet, a hosszabb távú programhoz uniós pénzeket vár a kormány.

Áruk dacára is csábítóak a vízparti ingatlanok

A vízpart önmagában is komoly vonzerő, jelentős árnövelő tényező, de az igazi felfrissülést a különböző fejlesztések jelentik.

A vasút melletti játék veszélyeire figyelmeztet a MÁV

A vasút izgalmas, de nem játék – figyelmeztet közleményében a társaság.

Július közepéig várja a kerékpárosbarát pályázatokat az ITM

A kerékpározásnak az egyik legalacsonyabb a helyigénye a városi közlekedésben.

Az OTP Banknál bejött a home office

Az OTP Bank megbízásából készített online felmérés szerint a munkavállalók többsége úgy élte meg, hogy munkáltatója felelősen cselekedett.

A Covid-19 még mindig Amerikát sújtja a leginkább

A fertőzöttek száma meghaladta a 11 milliót, a halálos áldozatoké 524 ezret a világon.

Humanitárius korridor nyílt az országon átutazóknak

Magyarország – Szerbia kivételével – nem enged be unión kívüli országokból érkező polgárokat, mert az ellentétes a magyar emberek egészséghez fűződő érdekével.

Prostituáltak tüntettek a bordélyházak újranyitásáért

Transzparenseiken arra panaszkodtak, hogy bordélyok zárva tartása illegalitásba kényszeríti őket.

Barnamezős és működő célpontok

Ha már végképp nem tudunk mit kezdeni a veszteséges hajógyárral, az üres szerelőcsarnokkal, akkor megmenthet minket a turizmus.

Vigyázó szemek

A törvényi változás, a halászat megszűnése is nagyon sokat segített a természetes vizek halállományának növekedésében, és a horgászmorál is folyamatosan javul. A halőrök az okmányok ellenőrzésén túl, ha kell, a csónakok fenekét, az autók csomagtartóját is átvizsgálják.

Az élet napos oldalán

Az elmúlt évek munkája lehetővé teszi az üzletünk fennmaradását – mondta a Manager Magazinnak Walter Tamás, többszörös horgászvilágbajnok.
Világgazdaság Piactér