Elfogadta az Országgyűlés az állatok védelme érdekében szükséges egyes büntetőjogi tárgyú törvények módosítását, 

amelyet – mások mellett – Kocsis Máté Fidesz-frakcióvezető és Ovádi Péter, a Nemzeti állatvédelmi program megújításáért és végrehajtásáért felelős miniszteri biztos jegyeztek. Az előterjesztést 168 igen szavazattal, egyhangúlag fogadta el a parlament.

A jogszabály a büntető törvénykönyv jelenlegi szabályozásához képest bővíti a természetkárosítás, az állatkínzás és a tiltott állatviadal szervezésének minősített eseteit. A jövőben szigorúbban lehet fellépni többek között a különös visszaesőkkel, a haszonszerzési céllal működtetett szaporítótelepekkel és azokkal szemben, akiket korábban már eltiltottak az állatok tartásával összefüggő tevékenységtől. Ezentúl már a méreg vagy a csalétek kihelyezésének előkészülete is büntetendő.

Fotó: Kovács Attila

Bővült az állatkínzás minősített eseteinek köre a nagy nyilvánosság előtti elkövetéssel, az állattartástól való eltiltás időtartama alatti állatkínzással, valamint azzal, ha valaki állatkínzást követ el tiltott állatviadal szervezését vagy állatkínzást követően, két éven belül.

Magasabb büntetési tétel, egytől öt évig terjedő szabadságvesztés szabható ki a méreg alkalmazásával vagy az élet kioltására alkalmas csalétek kihelyezésével több állat pusztulását okozó, valamint a különös visszaesőként történő állatkínzás elkövetéskor.

Az állatkínzás minősített esete lett a szaporítás, amelyet szintén egytől öt évig terjedő szabadságvesztéssel büntetnek. Az állatviadalok szervezői mellett mostantól a résztvevőket is büntetik vétség miatt, két évig terjedő szabadságvesztéssel. Az új szabályok szerint állat esetében az elkobzás végrehajtásának általános lépéseit – különösen a megsemmisítést – nem kell elvégezni. A törvény legtöbb rendelkezése január 1-jén lép hatályba.