A Technológiai és Ipari Minisztérium (TIM), illetve jogelődje, a Yettel Magyarország és a Győri Széchenyi István Egyetem (SZE) három éve kezdődő közös munkájának köszönhetően készült el a SZEmission nevű jármű, ami világrekordot döntött egy hollandiai energiahatékonysági versenyen: egyetlen kilowattóra energiával 284 kilométert tudott megtenni, azaz rezsicsökkentett áron nagyjából 35 forintért. De nem csupán ez az egyetlen eredménye az együttműködésnek: az önvezető Nissan Leaf féktávja négy méterrel csökkent az 5G-technológiának hála a 4G-hez képest, valamint az a határvédelemre is használható vadriasztó drón, amely immár olyan szántóföldi körülmények között is képes a működésre, ahol korábban 2G-lefedettség sem állt rendelkezésre.

Yettel és SZE
Az önvezető Nissan Leaf. Fotó: Móricz-Sabján Simon / Világgazdaság

Solymár Károly Balázs, a TIM technológiáért felelős helyettes államtitkára rámutatott, nem egyszer vett már részt olyan megállapodás bejelentésén, amelyből nem lett semmi, a vállalat és az egyetem együttműködése viszont a formális szerződés lejárta után is folytatódott, az eredmények pedig látványosak.

Az SZE részéről azt hangsúlyozták, hogy modellváltó egyetemként a közös munka jó példaként szolgál, hiszen az exportképes eszközök fejlesztésével többek között azt is elérik, hogy a hallgatóknak nagyobb terveik legyenek annál, mint hogy megszerezzék a diplomát.

Reagált a Yettel, érinti-e a magyar előfizetőket az amerikai–kínai konfliktus

A Yettel Magyarország három év alatt több tíz milliárd forintos hálózatmodernizációt hajt végre, és nem tart attól, hogy probléma lenne a kínai beszállítójával, amely korábban Donald Trump tiltólistájára is felkerült.

Drotár István, az intézmény digitális fejlesztési központjának vezetője szerint a diákok pontosabb képet kaphatnak arról, hogy a gyakorlati életben milyen valódi felhasználási területeken gyarapítható az egyetemi berkekben megszerzett tudásuk. Solymár Károly Balázs ehhez hozzáfűzte, a kormánynak kiemelt fontosságú, hogy a hazai fejlesztések valós piaci igényekre reagáljanak, ehhez elengedhetetlen a gazdasági szereplőkkel való folyamatos együttműködés.

A mobilszolgáltató és a felsőoktatási intézmény hosszú távú közös munkájának eredményei e megközelítés helytállóságát igazolják

– mondta.

Fotó: Móricz-Sabján Simon / Világgazdaság

A SZEmission fejlesztői a VG érdeklődésére elmondták, a 95 kilogrammos jármű alapfogyasztása 100 watt, hatméteres rádiusszal fordul, és egyelőre a versenyeken nem elvárás, hogy hátrafelé is tudjon közlekedni. Fék nincs az autóban, a motor fékező erejével képes megállni, és bár van ablaktörlője, az illesztések kevésbé bírják az esőt. Elhangzott, hogy újabb és újabb hallgatói generáció fejleszti a precíziós önvezető eszközt, arra a kérdésre viszont nem tudtak választ adni, hogy mekkora az értéke forintosítva. Néhány hónap múlva bejelenthetik a következő innovációkat az autóval kapcsolatban, és addig nem kezdik el a 2.0-s verziót, amíg ebből a prototípusból nem hozzák ki a maximumot.

A SZEmission. Fotó: Móricz-Sabján Simon / Világgazdaság