BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Ezek a gazdagok kedvenc autói

Az amerikai gazdagok között a Tesla volt a legnépszerűbb autómárka 2024-ben, de a jómódúak főleg a német és a japán járműveket kedvelik. Sőt, a tíz favorit márka között csak három amerikai található. Az idei fogyasztói szokásokat Elon Musk politikai szerepvállalása és a vámháború alakíthatja át.

Az amerikai gazdagok körében a Tesla számított tavaly a legnépszerűbb márkának, amely az új járművek regisztrációjának 19,3 százalékát tette ki. A Visual Capitalist azokat sorolta a vagyonosok közé, akiknek éves jövedelme meghaladta az 500 ezer dollárt, vagyis a 179 millió forintot.

Edmonton Auto Expo Highlights Ezek a gazdagok kedvenc autói
A Tesla volt tavaly a legnépszerűbb autómárka az ultragazdagok körében / Fotó: NurPhoto via AFP

A mezőnyben erőteljesen jelen vannak a német autógyártók, a BMW a második legkedveltebb a vastag pénztárcával rendelkezők között, míg a Mercedes-Benz a harmadik. A negyedik a brit Land Rover, amelyet az indiai Tata Motors birtokol.

A német márkák között a hatodik Audi és a kilencedik Porsche említésre méltó még. A részben az Amazon tulajdonában lévő amerikai elektromosautó-gyártó, az autóiparban újnak számító Rivian a tizedik legnépszerűbb az amerikai jómódúak között, míg a Ford a hetedik.

Idén átrendeződhet a mezőny

A Tesla első helyét a szakértők azzal magyarázzák, hogy a cég jó minőségű autókat dobott piacra, ami felkeltette az elektromos járműveket amúgy is jobban kedvelő, jól szituált rétegek figyelmét. Ugyan Elon Musk szerepvállalása miatt idén egyre kevesebb Tesla fogy, de ez a 2024-es statisztikákat még nem rontotta.

Musk az év elején tanácsadói szerepet vállalt Donald Trump amerikai elnök mellett, és megkezdte munkáját a kormányzati hatékonysági hivatal (DOGE) élén, azonban az üzletember a bírálatok kereszttüzébe került, így zsugorodott a Tesla-értékesítés, és a vállalat árfolyama is beszakadt. Sőt, a Tesla járművei, kereskedései és töltőállomásai elleni támadások is megszaporodtak.

Sajtóinformációk szerint Elon Musk hamarosan befejezi munkáját a DOGE élén, és visszatérhet üzleti tevékenységeihez, így talán a cég autói ismét kelendők lehetnek. Az is nagy kérdés, hogyan befolyásolja a vámháború a mezőnyt. Mint ismert, Donald Trump 25 százalékos vámtarifát vetett ki az Egyesült Államokba szállított autókra, bár a jómódú fogyasztókat vélhetően kevésbé hatja meg az árak emelése.

A tíz legnépszerűbb autómárka az amerikai gazdagok között (zárójelben az új járművek regisztrációjának százaléka)

  1. Tesla (19,3 százalék)
  2. BMW (9,9 százalék)
  3. Mercedes-Benz (8,7 százalék)
  4. Land Rover (5,8 százalék)
  5. Toyota (4,6 százalék)
  6. Audi (4,6 százalék)
  7. Ford (4,1 százalék)
  8. Lexus (3,9 százalék)
  9. Porsche (3,9 százalék)
  10. Rivian (3,4 százalék)

Ez a legnépszerűbb kínai autó Németországban, nem találnánk ki

A kínai autók eláraszthatják az európai utakat, ez a félelem állt a múlt októberi európai uniós vámintézkedés mögött. A német utakon ehhez képest meghökkentően kevés kínai autó fut, és hogy melyik márka a legnépszerűbb, azt aligha találnánk ki. Itt vannak a friss adatok. Ne gondoljunk hatalmas számokra.

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.