BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

A Toyota visszahívná hibridjét, a Priust is

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság

Japán lapjelentések szerint a Toyota autógyár ezúttal a zászlóshajójának tartott Prius gépkocsik visszavonását tervezi fékhiba miatt. A japán cég a jelentéseket nem kommentálta, mindössze annyit közölt, rövidesen nyilvánoságra hozza, milyen lépést tesz a Priusszal kapcsolatos problémák miatt.

A BBC szerint a fékhiba vélhetően 270 ezer gépkocsit érint, amelyeket múlt év májusa óta az Egyesült Államokban és Japánban adtak el. A világ legnagyobb példányszámú napilapja, a Jomiuri Simbun szerint a Toyota már értesítette a japán autókereskedőket a legújabb Prius modell visszahívásáról. Az amerikai közlekedési minisztérium a múlt héten közölte, vizsgálatot indított a Prius fékhibája kapcsán. Az amerikai közlekedésbiztonsági felügyelethez, az NHTSA-hoz eddig 124 bejelentés érkezett, a hiba miatt eddig négy baleset történt.

A Toyota a januári bejelentés szerint az idén a duplájára, egymillió darabra emeli a hibrid autók gyártását. A Prius a kategória zászlóshajója, a világ legnépszerűbb hibridje, egyben a 2009-es év legkapósabb gépkocsija volt Japánban. A Toyota hibridek 90 százalékát Japánban gyártják, összesen hat üzemben.

A Prius visszahívásával tovább növekszik a nyomás a világ legnagyobb autógyárán, amelynek reputációján nagyot rontott a január közepe óta tartó gázpedálügy. A Toyota eddig mintegy nyolcmillió járművet vont vissza a gázpedál beakadása miatt.

A Toyota kétmilliárd dollárra becsüli a visszahívással kapcsolatos költségeket, igaz, ez a számítás még nem tartalmazza a Prius ügyében elrendelendő intézkedéseket. Tojoda Akio, a cég elnöke, az alapító unokája a múlt héten bocsánatot kért a meghibásodások miatt és bejelentette, hogy új, a biztonságot felügyelő bizottságot hoznak létre a vállalatnál.

Eközben Magyarországon is megkezdődtek a gázpedállal kapcsolatos visszahívások. Huszonkétezer Toyota lehet érintett – mondta Som Ferenc, a Toyota Motor Hungary Kft. kommunikációs igazgatója a távirati irodának. VG

Hajthatatlan FIAT autógyár

Az olasz kormány visszafizettetné a 270 millió eurós támogatást a FIAT-tal, ha a cég a tervek szerint bezárja szicíliai üzemét. A FIAT közölte: 2004 óta nem kapott szubvenciót. A gyár működését az aránytalan többletköltségek miatt állítják le. A Warsaw Business Journal jelentése szerint a termelést Lengyelországba vinnék.

A FIAT dolgozói sztrájkkal tiltakoztak a döntés ellen. Az autógyár hajthatatlan. A kormány nyomására válaszolva közölte: nincs szüksége roncsautóprogramra.

A FIAT dolgozói sztrájkkal tiltakoztak a döntés ellen. Az autógyár hajthatatlan. A kormány nyomására válaszolva közölte: nincs szüksége roncsautóprogramra.-->

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.