Élénkülési jelek az építőiparban
Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság
Örömre ad okot, hogy hat és fél év alatt először fordul elő, hogy két egymást követő hónapban az összes építőipari alágazat növekedést produkált, azonban továbbra is érdemes óvatosan kezelni ezeket az adatokat – mondta el Koji László, az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetségének (ÉVOSZ) alelnöke.
A szakember arra hívta fel a figyelmet, hogy miközben a termelés értékében élénkülést mutatnak a számok, a rendelésállomány április végén 30 milliárd forinttal maradt el az egy hónappal korábbitól. Amennyiben a május-júniusi rendelésállományban érdemleges bővülés lesz, akkor már lehet trendfordulóról beszélni. Koji László arra számít, hogy a júliusi-augusztusi építőipari adatokban már jelentkezik az árvízi helyreállítási munkák értéke is, hiszen ezek a feladatok új megbízásokat jelentenek az ágazatban tevékenykedő vállalkozásoknak.
Az ÉVOSZ alelnöke ugyanakkor arra is rámutatott, hogy a versenyszféra jelentős része, illetve a magánszemélyek továbbra is visszafogják beruházásaikat. Ez alól az exportra termelő gépipar, az élelmiszerfeldolgozó ipar és a mezőgazdaság jelent kivételt, ezekből a szegmensekből érkeztek komolyabb megrendelések az építőipar számára.
Túl van a mélyponton a hazai gyártó- és raktárcsarnokokat építő ágazat, bár egyértelmű felívelésről még korai lenne beszélni – közölte az acélszerkezetes csarnokok építésével foglalkozó osztrák PEM Buildings hazai leányvállalatának vezetője, Kleinheincz Magdolna. Mivel a cég európa-szerte végez munkákat, rálátásuk van az uniós ipari ingatlanépítési piacokra, és a szakember szerint az ottani tapasztalatok azt mutatják, hogy az építőipar válsága az Európai Unió tőlünk nyugatra eső felén már nem érezteti hatását. Bár a volumen még sehol sem állt vissza a négy-öt évvel ezelőtti szintre, a piac ott és a tengerentúlon 2011-ben volt túl a mélypontján.
Magyarországon az első biztató jelek idén februárban, márciusban mutatkoztak, akkor még elsősorban az ajánlatkérések, érdeklődések növekvő számában – mondta el Kleinheincz Magdolna. Jellemző jelenség ugyanakkor az is, hogy a legnagyobb multinacionális cégekhez, autógyártókhoz kötődő beruházások kivételével az új építésű csarnokok zöme nem jönne létre uniós pályázati források nélkül.
A PEM hazai vezetője szerint a piac egy-másfél éven belül visszakúszhat a 2007-2008-as volumen 70-75 százalékáig, és ezen a szinten évekre stabilizálódhat.
Kevesebb új szerződés
Áprilisban mindkét építményfőcsoport termelése emelkedett a KSH jelentése alapján. Az épületek építése 7,4 százalékkal volt nagyobb az egy évvel korábbinál, míg az egyéb építmények építése 12,6 százalékkal nőtt. Ez elsősorban az út- és vasútfelújítási munkáknak volt köszönhető. A 2013 áprilisában kötött új szerződések értéke 13,1 százalékkal volt kisebb az egy évvel korábbinál. Ezen belül az épületek építésére kötött szerződések volumene 12,6 százalékkal, az egyéb építmények építésére vonatkozóké 13,4 százalékkal esett vissza.


