BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Nagyon várják már a fellendülést a jászkunsági építőipar szereplői

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság

BIZAKODÁS Ugyan a KSH legfrissebb jelentése szerint áprilisban az építőipar termelése 9,8 százalékkal meghaladta az egy évvel korábbit, a papíron kétségtelenül jól mutató országos trendből a Jász-Nagykun-Szolnok megyei építőipari vállalkozások egyelőre vajmi keveset éreznek.

– Új házak alig épülnek, az állami megrendelések is visszafogottabbak, sok helyen még a felújításokra sem futja – summázta a megyei építőipar változatlanul nehéz helyzetet lapunknak Tóth János vállalkozó.

– Igaz ugyan, hogy léteznek különböző pályázatok, csakhogy ez is életveszélyes dolog – tette hozzá Nagy József, az egyik kőműves- és kőfaragó munkákkal foglalkozó szolnoki kisvállalkozás ügyvezetője. – Bele is estünk a csapdába a válság előtt, abban az időszakban ugyanis nagyon komoly fejlesztések voltak, csakhogy utána jött a válság, és nagyon komoly hitelek maradtak a cégek nyakán. Ha nem látom, hogy egy gépet mire tudnék használni, akkor felesleges a fejlesztésébe pénzt ölni – sorolta a nehézségeket az elmúlt évek során több alkalmazottjától is megválni kénytelen cégvezető.

A megoldást az építőipar egészének fellendülése jelenheti, csakhogy a lakásépítési kedv várhatóan a következő években sem ugrik számottevően a megyeszékhelyen és vidéken sem.

– A következő uniós költségvetési időszak elé ugyanakkor nagy reményekkel tekintünk, a hírek szerint ugyanis várhatóan komoly támogatási összegeket hívhatnak le a tulajdonosok pályázatok által a már meglévő, de rossz állapotban lévő épületek energetikai felújítására, amivel az építőcégek is több munkához juthatnak – tolmácsolta reményeit Tóth János.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.