Új gyártócsarnokot épít Tatabányán az AGC
Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a VilággazdaságIPAR Új gyártócsarnokkal bővíti tatabányai üzemét a főképp autó üvegeket gyártó, japán tulajdonú AGC Glass Hungary, a három és fél milliárdos beruházás 100 új munkahelyet teremt – jelentette be tatabányai sajtótájékoztatóján a gyár igazgatója. Papp Zoltán elmondta, a 8300 négyzetméteres csarnok alapkövét nyár végén helyezik el, a termelés várhatóan 2014 nyarán indulhat el az új üzemrészben.
A beruházáshoz a vállalat 932 millió forint, vissza nem térítendő támogatást kapott európai uniós forrásból. A bővítés után a foglalkoztatottak száma meghaladja a 730-at. Az üzem vezetőjének tájékoztatása szerint a fejlesztéssel a termékek gyártási ciklusát rövidítik le, a mostani 12 másodperc helyett 8 másodpercenként készül majd el egy hátsó ablak. A beruházás után 2,3 millió hátsóüveg készülhet a fejlesztésbe bevont soron. Az AGC Glass Hungary Kft. személygépkocsikhoz gyárt oldal- és hátsóüveget, valamint napfénytetőt a legnagyobb autógyáraknak. A cég 20 európai márkának szállít, 80 modellhez. 2013 januárjában a cég alkalmazottainak száma meghaladta a 630-at, 2012-ben 13,3 millió autóüveget gyártottak, árbevételük 22 milliárd forint volt.


