Cégvilág

Reklámadó: több mint egymilliárdot fizetett az RTL

Az RTL csoport összesen 1,054 milliárd forintot, ebből az RTL Klub (Magyar RTL Zrt.) 854,7 millió forintot fizetett ki reklámadóként – tudtuk meg a társaság sajtóosztályától.

A Nemzetgazdasági Minisztérium korábban azt közölte lapunkkal, hogy augusztus 20-ig összesen 1,3 milliárd forint bevétel érkezett a reklámadóból.

„A 2012-es társasági adóbevallások alapján mintegy 5800 társaság tartozik főtevékenységi köre alapján a tervek szerinti reklámadó hatálya alá, azonban alig 3 százalékuk, összesen 169 cég rendelkezik 500 millió forintot meghaladó összegű árbevétellel. Ez utóbbi vállalkozások képviselik a vizsgált cégek közel 600 milliárd forintos árbevételének 75 százalékát, 445,8 milliárd forintot” – olvasható az Átlátszó által közzétett, Hatástanulmány a reklámadó bevezetéséhez című dokumentumban. A gazdasági tárca által készített tanulmány 2015-ben 8-10 milliárd forint költségvetési bevételt számít az új adónemtől.

Még az augusztus 21-i bevallási határidő előtt a reklámadó jogértelmezéséről egyeztetett a Nemzetgazdasági Minisztériummal a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége (VOSZ) nyolc másik érdekképviseleti szervezettel és szövetséggel együtt. Itt kiderült, hogy semmilyen reklámadóra vonatkozó kimutatást nem kell készítenie azoknak, akiknek reklámbevétele nem éri el az évi 500 millió forintot, illetve akik havonta 2,5 millió forint alatt rendelnek reklámot. A szövetség szerint nem minősül saját reklámnak, vagyis nem adóköteles, ha egy cég a köznapi életben szokásos módon – névjegyen, gépjárművön, ingatlanon – használja nevét, védjegyét, vagy egyéb megjelölését. A reklámadó köre kiterjed minden szereplőre, amelyek napi műsoridejük felében magyar nyelvű médiatartalmat tesznek elérhetővé Magyarország területén, sajtóterméket adnak ki, szabadtéri reklámhordozót, reklám elhelyezésére szolgáló járművet, nyomtatott anyagot, ingatlant reklám céljára hasznosítanak, vagy interneten, túlnyomórészt magyar nyelven vagy magyar nyelvű internetes oldalon reklámot publikálnak.

Értesüljön a gazdasági hírekről első kézből! Iratkozzon fel hírlevelünkre!
Kapcsolódó cikkek