Tíz perc húsz másodperc alatt járta meg a világűr peremét Jeff Bezos, a világ leggazdagabb embere űripari vállalatának, a Blue Originnak az űrjárműve, a New Shepard közép-európai idő szerint szerda délután. 

Fotó: Handout / BLUE ORIGIN  / AFP


Az Apollo 11 Holdra szállásának 52. évfordulójára időzített űrutazás a New Shepard kereskedelmi célú működésének első útja volt, amellyel 107 kilométeres magasságba repültek fel, több mint 16 kilométerrel magasabbra, mint Richard Branson Virgin Galactic űrhajója, amely utasaival július 11-én járt a világűr peremén.

Az űrkapszula utasai volt többek között Bezos és fivére mellett a 18 éves holland Oliver Daemen, aki "jegyet váltott" az űrhajóra és Wally Funk, a 82 éves egykori pilótanő. A 18 éves Daemen és 82 éves Funk a legfiatalabb és a legidősebb űrhajós, aki a világűrbe juthatott.

Fotó: BLUE ORIGIN / AFP

A New Shepard űrutazásán átlépte a Kármán-vonalat, a világűr határát, amely 100 kilométeres magasságban húzódik.

Ez az a magasság, ahol egy légijármű már nem tud a felhajtóerő segítségével repülni. 

Bezos és utasai mintegy négy percen át élvezhették a súlytalanságot, elhagyva ülőhelyüket az űrkapszula ablakain keresztül gyönyörködhettek a Földben. Az űrkapszulával további két űrutazást terveznek még idén. A leszállás után Bezos — akinek gyerekkori álma valósult meg az űrutazással — így nyilatkozott:

Ez életem legszebb napja.

Fotó: Blue Origin / AFP

A több mint 18 méter magas New Shepard hat embert képes szállítani, az űrkapszula a legnagyobb, amelyet valaha a világűrben használtak. Sebessége eléri az óránkénti 3540 kilométert. Az űrkapszulával további két űrutazást terveznek még idén.