A népszerű technológiaváltó Ginop Plusz 1.2.1 konstrukció duplázással 200 milliárd forintra történő keretemelése sem fogta ki a szelet a beruházni vágyó hazai kkv-k vitorlájából, egyúttal a preferált gazdaságpolitikai irányvonalnak is a bizonyítéka, hogy az operatív program prioritási tengelyén 587 milliárd forintos pályázat kiírásáról döntött a kormány. Ennek megfelelően futószalagon jelenhetnek meg új felhívások, a folyamat részeként a napokban lezárult két, nagy összegű beruházási pályázat társadalmi egyeztetése.

  • A Ginop Plusz 1.1.2 kódszámú Magyar multi programban 100 milliárd forintra lehet majd pályázni,
  • a Ginop Plusz 1.3.1-es Zöld nemzeti bajnokok konstrukcióban 30 milliárd forintot osztanak majd szét.

Az előbbire szeptember 2-től, az utóbbira pedig szeptember 9-től lehet pályázni.

Fotó: FÖLDI D. ATTILA / VG

A partnereinknél tervezett beruházási volumen mintegy 450-600 millió forint, amely egybecseng a Magyar multi programban elérhető támogatás lehetséges mértékével, ami legalább 30 millió, legfeljebb 2,5 milliárd forint

– hívta fel a VG figyelmét Tóth Ádám Ferenc, a European Conformity Check (ECC) Vállalkozásfejlesztési Tanácsadó Intézet ügyvezetője. Mint hozzátette, ez alapján reális, hogy

110-400 támogatható pályázatra számít a kiíró a százmilliárdos keretből.

A Zöld nemzeti bajnok felhívással kapcsolatban az ECC ügyvezetője hangsúlyozta: az ügyfélkör visszajelzése alapján az energiahatékonysági fejlesztéseket kiszolgáló gyártók beruházásai kaphatják a főszerepet. Ez a kör jellemzően napelemek és napkollektorok, kazánok, hőszivattyúk, fűtési és hűtési rendszerek, világítási megoldások és okosmérők előállításával foglalkozik. Tóth Ádám Ferenc emlékeztetett: ennél a 30 milliárdos pályázatnál legfeljebb 150 beadvány kaphat zöld utat, a támogatás összege minimum 20 millió, maximum 1,5 milliárd forint.

A Magyar multi programmal a kormány célja a kiemelkedő teljesítményű, jelentős növekedési potenciállal rendelkező, innovatív kis- és középvállalkozások fejlődésének elősegítése, technológiai körülményeik, értékteremtő képességük javítása, külpiaci jelenlétük megerősítése.

A felhívás célja ezen túlmenően a legfejlettebb technológiák adaptálására alkalmas vállalkozások célzott támogatása, legyen szó mesterséges intelligencia vagy IoT alkalmazásáról a mindennapi termelésben, szenzorvezérelt technológiák, robotizációs eljárások meghonosításáról, de azok előtt is nyitva áll a kapu, akik az 5G, a nanotechnológia, a biotechnológia vagy éppen a big data elemzés révén érnének el kiugró értékteremtő teljesítményt.

A Zöld nemzeti bajnokok konstrukciót pedig azért hívták életre, hogy elősegítsék a vállalati, közületi és lakossági zöldgazdasági beruházásokat kiszolgálni képes hazai gyártói bázis szélesedését és megerősödését, valamint hozzájáruljanak a körforgásos gazdasági folyamatok kiépüléséhez. Ennek érdekében a felhívás célcsoportjába tartoznak az energiahatékonysági, elektromobilitási vagy vízgazdálkodási technológiákat gyártó vállalkozások, továbbá az egyszer használatos műanyagokat helyettesítő vagy másodlagos alapanyagokat előállító és felhasználó vállalkozások. A felhívás célja a zöldipar területén tevékenykedő mikro-, kis- és középvállalkozások technológiaváltásának támogatása, a hazai hozzáadott érték növelése a feltörekvő zöldgazdasági piacokon.