A HSUP első évének kilenc döntőse azt mutatja a Figyelő cikke szerint, hogy rövid idő alatt is lehet piacképes startupokat indítani, amihez érezhető segítséget nyújt az ezreket elérő, professzionális információkat átadó új egyetemi képzés. A Vespucci Partners kockázatitőkealap-kezelő vállalat is kiemelten fontosnak tartja az egyetemisták startupképzését, ami segíthet abban, hogy egyre több ötletből lehessen a világpiacon is versenyképes vállalkozás. A HSUP augusztus 10-én tartott döntőjének tanulságait Sohajda Júlia, a Vespucci Partners társalapítója értékelte.

Mint írták, a 2020 októberében indult két féléves Hungarian Startup University Program sikeresen zárta az első pilot évét több mint 2100 diákkal. Összesen 100 ötlet megvalósításán dolgoztak az ország 21 különböző egyeteméről érkező hallgatók csapatokban, és a 9 legjobb mutatkozhatott be az EFOTT fesztivál nulladik napján a Demo Dayen augusztus 10-én egy szakmai zsűri, köztük Sohajda Júlia, a Vespucci Partners társalapítója előtt.

Az idén az EFOTT-on mutatkozott be a 9 legjobb egyetemi startup

Sohajda Júlia, az alap társalapítója a Vespucci Partners honlapján publikálta a HSUP döntőjén, a Demo Dayen szerzett tapasztalatait. A befektetési szakember olyan szakértőkkel együtt vállalta a zsűrizést az EFOTT nulladik napján megtartott Demo Dayen, mint Balogh Péter angyalbefektető, Hendrich Balázs, a Mathias Corvinus Collegium karrier- és szakmai fejlesztési központjának igazgatója, Varga-Tarr Sándor, a Hiventures inkubációs befektetési igazgatója, dr. Pintér Attila startupügyvéd és angyalbefektető és Németh Gergely PhD-s angyalbefektető.

A 2019 őszén elstartolt Vespucci Partners tőkealap missziójaként jelölte ki, hogy hidat teremtsen a kelet-közép-európai régió és az Egyesült Államok között.

Ezért is fontos tanács, amit Sohajda Júlia adott az egyetemista startupoknak: 

„Többeknél láttam, hogy csak a magyar piacban gondolkodtak, pedig egy startupnál a fő célnak a nemzetközi piacokra való kilépésnek kell lennie.” A szakember bejegyzésében több olyan praktikus tanácsot is ad kezdő vállalkozóknak, amellyel sikeresebbek lehetnek termékük vagy szolgáltatásuk piaci bevezetésében.

Fotó: HSUP / Robert Erdi

Világszinten is egyedülálló a magyar HSUP képzése

A két féléves képzés nemcsak itthon, de nemzetközileg is innovatívnak számít, hiszen az ország szinte összes egyetemén ugyanazt az e-learning tananyagot ismerik meg a diákok. A Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal (NKFIH) által életre hívott és Kölkedi Krisztián csapata által vezetett programban a diákok a tantárgy teljesítéséért kreditpontot is kapnak. Az első félévben a szakmai alapismeretek mellett a fiataloknak egy úgynevezett one pagert kellett elkészíteniük – amely vázlatosan tartalmazta azt a koncepciót, hogy milyen ötletük van, milyen startup építésébe kezdenének.

„A legnagyobb előnye az volt, hogy az ország különböző egyetemeiről különböző szaktudással és tapasztalattal rendelkező diákok kerültek egy csapatba.

 Így például a BME-s mérnökök corvinusos közgazdászokkal, MOME-s dizájnerekkel tudtak együtt dolgozni, de orvosi, természettudományi képzésekről is vontak be szaktudást a projektekbe” – emelte ki az új képzés előnyeit Sohajda Júlia.

A Vespucci Partners több szakmai felajánlást is tett a HSUP döntőseinek:

a három legjobb startupnak ingyenesen tanácsadást ajánlottak fel a projektjük bemutatása után, illetve a győztes részletes pénzügyi tervét is kidolgozzák.

A Scraping Robotics csapat lett a nyertes, akik a fémmegmunkálást automatizálják. A második helyet a Cashier Basket szerezte meg egy okos-bevásárlókosár koncepciójával. Egy vonalkód-leolvasóval és mérleggel szerelnék fel a bevásárlókocsikat, így az automata pénztárt úgy oldanák meg, hogy nem lenne szükség még egyszer kipakolni a kiválasztott termékeket. A harmadik helyen a ReFilamer végzett, ők a műanyaghulladékot alakítanák át a 3D-s nyomtatásban használható granulátummá. Az alapkezelő különdíját a Sano-Track nyerte: a csapat sportlovak testhőmérsékletét monitoringozná bőr alá ültethető szenzorokkal.

A határon túl is elérhető lesz a program

A jövőre nézve is reménykeltő, hogy már most arra készülnek, hogy a 2021/2022-es tanévben négyszer több, közel 10 ezer diák fog részt venni a képzésben – és már Magyarországon kívül, Kárpátalján is elérhető lesz.