A gazdaság újraindításában, Magyarország versenyképességének erősítésében jelentős szerep hárul az innovációs teljesítmény növelésére, amelyet a kormány a PIACI KFI konstrukcióval is ösztönöz. A rendkívül népszerű pályázat újabb fordulójában mától 35 milliárd forint támogatás érhető el – jelentette be Schanda Tamás. Az Innovációs és Technológiai Minisztérium miniszterhelyettese hozzátette, a lehetőséggel élve exportképes új termékeket, szolgáltatásokat és technológiákat fejleszthetnek a vállalkozások és a velük együttműködő kutató-tudásközvetítő szervezetek.

Fotó: Shutterstock

Az új kiírás ezúttal is azokat a vállalkozásokat célozza meg, amelyek elkötelezettek a piaci értékteremtés iránt, akár a hazai kutatóintézmények szakértőit is bevonva hoznak létre a piacon hasznosítható új termékeket és szolgáltatásokat.

Az idei pályázat két alprogramban további 35 milliárd forintot fordít arra, hogy lehetőség szerint minden értékes projekt vissza nem térítendő támogatáshoz jusson.

A PIACI KFI pályázaton belül két alprogram indul, az ’A’ alprogramra vállalkozások egyesével vagy csoportosan pályázhatnak maximum 500 millió forint összegig, míg a ’B’ alprogramra kutatói intézmények vállalkozásokkal együttműködve pályázhatnak legfeljebb 800 millióig.

A kétlépcsős pályázás ezúttal is megkönnyíti az érdeklődők dolgát. 

Első lépésben ugyanis elég egyszerűbb anyagot, csak a projekt szakmai programját és a hozzárendelt pénzügyi tervet beadni szakmai véleményezésre.

A benyújtásra szolgáló elektronikus felület 2021. szeptember 27-én nyílik meg a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal honlapján. További részletes információk is az NKFIH oldalán érhetők el.