Átvett tizennégyet abból az ötszáz harmadosztályú, légkondicionált vasúti személykocsiból az egyiptomi állami vasúttársaság (ENR) elnöke, Abdel Fattah el-Szisszi az alexandriai kikötőben, amelyeket cége 2018-ban rendelt meg – jelentette be az oroszországi Transzmasholding (TMH) állami vasúti járműgyártó vállalat. Az összesen 1300 személyvagonra szóló, mintegy egymilliárd eurós megbízás tavaly májusban lépett hatályba, miután 2019 decembere végén megszületett a hozzá szükséges magyar-orosz finanszírozási megállapodás is. A megbízást közvetlenül a TMH csoporthoz tartozó TMH International és a Magyar Vagon Zrt. vegyesvállalata, a Dunakeszi Járműjavítót ellenőrző TMH Hungary Kft. kapta.

Fotó: Ermolov Alexey / tmhinternational.ch

A mostani szállítással már a teljesítés második szakasza zajlik. A megbízás e része 800 kocsira szól, a gyártandó légkondicionált járművekből 500 harmadosztályú, 180 másodosztályú, és 90 első osztályú a Dunakeszi Járműjavítóban készül, míg 30 étkezőkocsi a TMH tveri gyárában. 

Az első szakaszban 500 harmadosztályú személyvagont állítottak elő légkeveréses levegőfrissítéssel.

Ezekből már az utolsót is útnak indították a tveri és a dunakeszi gyárból, szerdáig meg is érkezett 496 megérkezett Egyiptomba a TMH közlése szerint, azóta feltehetően a maradék négy is. Ezzel a 1300 kocsira szóló, teljes megbízás 38 százaléka teljesült.

Egyiptomban most először helyeznek forgalomba légkondicionált, harmadosztályú vasúti kocsit. Belsejük színezésében a narancs és a kék dominál, speciális ablakaik megvédik az utasokat a nap besugárzó hőjétől, minden vagont felszereltek angol és arab nyelvű információs kijelzővel – közölte a vonatok átadásán Kirill Lipa, a TMH vezérigazgatója. Kiemelte, hogy a rendelés teljesítése a koronavírus-járvány kapcsán kialakult nehézségek dacára folyamatos, havi 35 jármű készül el.

Az egész megbízás teljesítésével a megbízó flottájának több mint a harmadát cserélik biztonságosabbra és kényelmesebbre.

Az oroszországi gyártó németországi leányvállalata, a TMH Germany elkészítette és a tervek szerint decemberben üzembe helyezi bajorországi vasúti jármű-gyártó központját Langweid am Lechben. A beruházás több mint 45 millió euróba került a TMH-tól kapott tájékoztatás alapján. Ekkortól e létesítményben végzik a Go-Ahead Bavaria 78 könnyű járműből álló elektromos vonatflottájának karbantartását a következő 12 évben.