A Continental kész visszafizetni az kapott állami támogatások egy részét, amennyiben nem tudja teljesíteni a létszámmal kapcsolatos feltételeket írja a hvg.hu

Fotó: Shutterstock

A Continental makói gyára annak ellenére bocsátott el 90 embert az idei évben, hogy a cég milliárdos állami támogatásokban részesült a meglévő munkahelyeket megőrzésére, valamint újak létrehozására.

A Continental csoport magyarországi cégei ne kapjanak egy büdös fillért sem a kormánytól.

— reagált a hírre Lázár János közösségi oldalán szerdán, a térség országgyűlési képviselője.

A képviselő az eddig megkapott, a munkahelyek megőrzésére vonatkozó állami támogatások feltételeinek kivizsgálását szorgalmazta, és amíg ez nem történik meg, a multik támogatásának felfüggesztését kérte.

A hvg.hu megkeresésére a Continental elmondta, hogy a 2016-ban kapott támogatás létszámhoz kapcsolódó feltételeit teljesíteni tudták, azonban a szektor 2018 óta tartó, és egyre súlyosodó válsága miatt mostanra veszélyben van a program eddigiek szerinti folytatása. Állításuk szerint ezt viszont jelezték a kormány felé, és azt ígérték, hogy amennyiben nem képesek tartani a megállapodásban foglaltakat, akkor a támogatás hátralevő részét maradéktalanul visszafizetik.