Az idén lekapcsolják 3G-hálózatukat a távközlési szolgáltatók Magyarországon, az elavult technológia kivezetésével jelentős erőforrásokat tudnak felszabadítani a telekommunikációs cégek. A hálózat egyszerűsítésével elektromos energiát takarítanak meg, emellett a korlátos frekvenciakészlet hatékonyabb kihasználását segíti, ha a hosszabb távon felszabaduló sávokat 4G-re, 5G-re lehet majd használni.

A Magyar Telekom májustól fokozatosan lekapcsolja 3G-hálózatát, amely június 30. után már sehol sem lesz elérhető az országban. 

A lekapcsolás elsőként a fő üdülőterületeken, a Balaton, a Velencei-tó és a Tisza-tó környezetében történt meg május 2-án, hogy ott a már megerősített 4G-hálózatukkal kezdhessék ügyfeleik a nyári szezont. A 3G lekapcsolása után a közel országos lefedettségű, a korábbi technológiáknál jobb ügyfélélményt nyújtó 4G-hálózat áll az ügyfelek rendelkezésére a hang- és az adatforgalomban. A legfeljebb 3G-képes készülékkel rendelkező ügyfelek hangforgalmát a meglévő 2G-hálózat észrevétlenül át tudja venni. Magyarországon egyébként a teljes mobilinternet-forgalom 96 százaléka már eddig is 4G/LTE hálózaton zajlott, a legfeljebb 3G-képes készülékkel rendelkező ügyfelek száma folyamatosan csökken.

Hétfőtől már 2G-s telefonok cseréjére is lehet támogatást igényelni

Eddig több mint 2500 előregisztráció érkezett 2G-s telefoncserére.

A Yettel esetében országosan júliusban kezdődik a 3G kivezetése, elsőként a 900 megahertzes hullámhosszon, aminek a ritkábban lakott vagy lakott területen kívüli térségekben lesz érezhető hatása. 

A 3G 2100 megahertzes kivezetését az év hátralévő részében, szakaszosan tervezi a szolgáltató. „A 3G kivezetése pontosabb hatásainak megismerése érdekében az ország számos pontján, így Baranya megyében és a Balaton környékén egyes településeken, már kísérleti jelleggel lekapcsoltuk az elavult technológiát, ez a teljes 3G-lefedettség 2-3 százalékát jelentette. Az eddigiek miatt ügyfélszolgálatunkra panaszként megjelölt ügyfélmegkeresés nem érkezett” – közölte a VG-vel a Yettel. 

3g,,4g,And,5g,Cellular,Antennas.,Base,Transceiver,Station.,Telecommunication
Fotó: Shutterstock

A szolgáltatónál a 3G kivezetésében érintett ügyfelek a teljes ügyfélbázisnak kevesebb mint 7 százalékát teszik ki, és ez az arány folyamatosan csökken. Ezen belül is azok az ügyfelek érzékelhetik a 3G kivezetésének hatásait, akik interneteznek is a maximum 3G-képes telefonjukon, ez a Yettel teljes előfizetői bázisának körülbelül a 2-2,5 százaléka.

A Vodafone Magyarország elsőként Székesfehérvár és Várpalota vonzáskörzetében fogja lekapcsolni a 3G-t május 23-án, amiről az érintett ügyfeleket előzetesen tájékoztatta. 

Ezt követően, ahogy korábban, úgy a jövőben is, a 3G kivezetésének módjára és időzítésére vonatkozó döntéseket a szolgáltató a piac mindenkori állapotára és az érintett felhasználók igényeire figyelve fogja meghozni, az érintett ügyfeleket pedig folyamatosan tájékoztatják ennek módjáról és az ezzel kapcsolatos tudnivalókról.

A 3G lekapcsolásáról mindhárom távközlési szolgáltató tájékoztatókat helyezett el a honlapján, és az érintett ügyfelekkel felveszi a kapcsolatot, segítve őket az átállásban. Továbbá mindhárom piaci szereplő csatlakozott az Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) mobilkészülékcsere-támogatási programjához, így február 14-től az üzleteikben is kérhető a bruttó 20 ezer forintos támogatás a régi, 3G-képes mobilkészülék 4G- vagy 5G-képes készülékre való cseréjéhez. Május 9-től pedig a 2G-képes mobiltelefonok is lecserélhetők a program keretében, amely a keret kimerüléséig vagy július 17-ig tart. 

Nálunk még az 5G is épp csak kamaszodik, de máshol már a 6G-re készülnek

Dél-Korea néhány éven belül elindítja a tesztelést, de a következő évtized előtt nem használjuk még a technológiát.