Vonulásos tüntetést szerveznek a Volánbusznál október 10-én, 10 órai kezdettel a Volánbusz Zrt. és a MÁV Zrt. székháza előtt. A demonstráció kezdeményezője a Szolidaritás Autóbusz-közlekedési Szakszervezet (SZAKSZ), amely a cégnél működő majd kéttucatnyi érdekképviselet közül a második legnagyobb.

Karnok Csaba
Fotó: Karnok Csaba

Reprezentatív, tehát tagságának létszáma (mintegy 2000) elérte és meghaladja az állományi létszám (nagyjából 18 ezer) 10 százalékát, ám a kollektív szerződésnek nem aláírója.

Toborozzák a Volán-dolgozókat a tiltakozásra

A SZAKSZ hétfőn kezdte el felmérni a munkavállalók körében a demonstráció támogatását. A tiltakozást csak akkor tartják meg, ha legalább 300 dolgozó vesz rajta részt. 

Abban bíznak, hogy ez pár nap alatt teljesülni fog, 500 fős tömeggel már kifejezetten elégedettek lennének.

Ennek elérése érdekében szakszervezeti hovatartozástól függetlenül várják a jelentkezéseket, amire szeptember 16-ig nyílik lehetőség. A demonstráció okaként azt jelölték meg, hogy a Volánbusz és a MÁV vezetése nem lépett eddig az inflációs hatásokat mérséklő bérkorrekciós tárgyalások kapcsán a reprezentatív szakszervezetekkel.

Az idén plusz 10, jövőre plusz 15 százalékos fizetésemelést követelnek 

A SZAKSZ szerint általánosan elmondható minden munkakörben, hogy a magas létszámhiányból adódó leterhelés, a többletmunka és a drasztikus élelmiszerárak, a rezsiköltségek növekedéséből adódó anyagi terhek miatt feszültség alakult ki, ezért már ebben az évben elkerülhetetlen a bérkorrekció végrehajtása. 

Ennek érdekében azt kezdeményezték, hogy még 2022-ben ismét 10 százalékkal fejlesszék a béreket (az idén egyszer már történt ugyanekkora emelés). Ezen túlmenően azt is követelik, hogy vizsgálják felül a 2023. évre megkötött bérmegállapodást, és 

a jövő évi 5 százalékos béremelést további 15 százalékkal növeljék meg. 

Így jövőre a munkavállalók keresetét minimum 20 százalékkal emelnék meg.

A legnagyobb szakszervezet bízik a tárgyalásos megoldásban

A legnagyobb volános szakszervezet, a mintegy 6000 főt tömörítő Közúti Közlekedési Szakszervezet (KKSZ) hivatalosan nem jelezte, hogy támogatná a megmozdulást, információink szerint ez nem is várható. A KKSZ a tagságára bízta, hogy csatlakoznak-e a SZAKSZ felhívásához, mindenesetre az érdekképviselet vezetője nem ezt az utat látja célravezetőnek.

Ám nem maradt tétlen, és a napokban kezdeményezte a Csoportszintű Érdekegyeztető Tanács összehívását Pafféri Zoltánnál, a MÁV elnök-vezérigazgatójánál. 

Ennek indokaként az elszabadult hatásainak ellensúlyozását jelölte meg, valamint kiemelte, hogy a munkavállalók lehetetlen helyzetbe kerültek az energia- és az élelmiszerárak alakulása miatt. Hangsúlyozta, hogy elkerülhetetlen a bérmegállapodás újratárgyalása.

Tiltakozni lehet, sztrájkolni viszont nem

Hogy erre van-e esély, az erősen kétséges. Az energiaárak problémája és az inflációs helyzet masszívan sújtja az állami vállalatokat, így a Volánbuszt is, amely ezek miatt minden bizonnyal állami kompenzációra szorul. Az is tény, hogy az idén januárban a menedzsment már egyszer belement, hogy hozzányúljanak az alkuhoz, és a valamint a garantált bérminimum jókora emelkedése miatt módosította az eredeti egyezséget. A cégvezetés és a szakszervezeti oldal még 2021. június 25-én állapodott meg három évre szólóan a jövedelempolitikai intézkedésekről. Vagyis ez egészen 2024-ig hatályos. 

Ebből fakadóan sztrájkot nem is lehet szabályosan tartani a bér kérdésében, hiszen erről a jogáról az érdekképviselet lemondott, cserében a hároméves megállapodásért. 

Ez ugyancsak nem kedvez a munkavállalói oldal érdekérvényesítésének. 

A mozdonyvezetők nem a bér miatt sztrájkolnak

Ahogy arról a VG is beszámolt, a MÁV-mozdonyvezetők viszont szeptember 5-re sztrájkot hirdettek. Ez annak fényében különös lehet, hogy rájuk is vonatkozik a hároméves egyezség. Csakhogy a mozdonyvezetők nem az alapbér témájában szerveznek munkabeszüntetést, hanem amiatt, mert véleményük szerint elmaradt egy egyszeri kifizetés, amelyre ígéretet tett a MÁV korábbi elnök-vezérigazgatója. A cégcsoport azonban azzal érvvel, hogy előrehozott és kiutalt 230 ezer forintnyi juttatást. Arra is érdemes emlékezni, hogy a Mozdonyvezetők Szakszervezete az idén tavaszra egyszer már hirdetett meg sztrájkot, amit végül lefújt, főképp a háborús helyzetre hivatkozva. Ez a körülmény pedig jelenleg is fennáll.