adósságátvállalás

Balfékség, vagy racionális gazdálkodás? Még nem dőlt el a kompenzáció

Még mindig nem történt döntés arról a kompenzációról, amelyet a nem eladósodott települések kapnának az adósságkonszolidáció után. Valószínű, hogy az uniós fejlesztésekre pályázva, az önrészhez kaphatnak jelentős támogatást.
2013.09.27. 19:01 Olvasási idő: 0 perc

A borsodi városok 43 milliárdos adósságát vállalta át az állam

Borsod-Abaúj-Zemplén megye tizenhat városától összességében csaknem 43 milliárd 345 millió forint adósságot vállal át az állam - derül ki abból a táblázatból, amelyet az Észak-Magyarország című napilap szombati száma hozott nyilvánosságra.
2013.03.02. 17:00 Olvasási idő: 0 perc

Bejelentették az adósságátvállalást - csak épp nincs adósság

Két Békés megyei település vezetői is meglepődtek, amikor a Belügyminisztérium adósságátvállalási listáján találták a falut. A kormány ugyanis úgy vállalja át az adósságukat, hogy valójában nincs is adósságuk.
2013.01.17. 12:59 Olvasási idő: 0 perc

Romhány adósságkonszolidációja került a legtöbbe

Az ötezer fő alatti települések közül Romhány esetében konszolidálta a legtöbb adósságot a tavalyi év végén az állam, összesen 696,18 millió forintot. A település polgármestere szerint ennek oka főként az volt, hogy a nem tudták finanszírozni kellő támogatás hiányában túlméretezett intézményeiket.
2013.01.10. 13:56 Olvasási idő: 0 perc

Tovább nőtt az eladósodott települések száma

December 28-ig átutalják a pénzintézeteknek az ötezer fő alatti települése mintegy 100 milliárd forintos adósságállományát.
2012.11.30. 05:00 Olvasási idő: 0 perc

A kormányon a bankok szeme

A nagybankok szempontjából lehet érdekes a korábban bejelentett állami adósságátvállalás az önkormányzatoknál, hiszen mind a hitel- mind a kötvényállománynál 90 százalék feletti a részesedésük. A feltételek viszont csak a holnapi kormányülés után derülhetnek ki.
2012.11.05. 15:51 Olvasási idő: 0 perc

Önkormányzatok: november 7-én tárgyalnak az adósságátvállalásról

November 7-ei ülésén kerül a kormány elé az önkormányzati adósságállomány egy részének állami átvállalását tartalmazó előterjesztés - közölte Giró-Szász András kormányszóvivő hétfőn az M1 Ma reggel című műsorában.
2012.10.29. 08:30 Olvasási idő: 0 perc

Több mint 600 milliárdnyi önkormányzati adósságot vállal át az állam

Összesen 612 milliárd forintnyi adósságot vesz át az állam 1956 önkormányzattól - jelentette be Orbán Viktor miniszterelnök szombaton a Fidesz által szervezett, az Önkormányzatok az adósság csapdájában című budapesti rendezvényen, amelyen ismertette az állami adósságátvállalás részleteit.
2012.10.27. 15:42 Olvasási idő: 0 perc

A MÁV-adósságot már nem lehet kigazdálkodni

A módosított költségvetési hiánycélba biztosan nem fér bele a MÁV csoport és a BKV adósságának összesen közel 380 milliárd forintos átvállalása, nem beszélve a PPP-projektek kiváltására szánt további 200 milliárdról.
2011.08.09. 05:00 Olvasási idő: 0 perc