állategészségügy

Újra megjelent a madárinfluenza

Madárinfluenza vírus jelenlétét mutatta ki a NÉBIH Állategészségügyi Diagnosztikai Igazgatósága egy Békés megyei baromfitelepen.

Fokozottabban figyelnek a sertésállományra Magyarországon

A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) kedden szakmai értekezleten számol be a megyei kormányhivatalok élelmiszerlánc-biztonsági igazgatóságán dolgozó szakembereknek a sertések PRRS-mentesítéssel kapcsolatos feladatokról - közölte a Nébih. A hazai állomány tisztaságának igazolása az orosz behozatali tilalom miatt is fontos.

Antrax: két méter földdel fedték be a dögtemetőt

Két méter vastag földdel fedték be a hatóságok azt a területet, ahol a lépfenében elhullott birkákat elásta a gazda, de így sem lehet többet azon a helyen legeltetni. Újabb megbetegedés, és emberi fertőzés sincs, a nyomozás azonban folyik, a termelőnek valószínűleg büntetéssel kell számolnia. Egy több mint kétszáz birkát tartó jászladányi birkatartó állományában bukkant fel a lépfene szeptember közepén, a helyzetet súlyosbította az is, hogy az állattartó szabályellenesen földelte el elhullott állatait.

Több mint 7 milliárd forinttal támogatjuk az állategészségügyet

Valamivel több mint 7 milliárd forint az állatbetegségek megelőzését szolgáló állategészségügyi támogatáshoz juthatnak hozzá a magyar gazdálkodók azt követően, hogy az Európai Unió (EU) illetékes agrár-szakbizottsága pénteken este jóváhagyta azt a magyar miniszteri rendelettervezetet, amely lehetővé teszi a szóban forgó támogatás kifizetését.
Világgazdaság Piactér