árbevétel

Richter: 30 százalékkal nőtt a profit tavaly

Több mint harminc százalékkal nőtt a Richter Gedeon Nyrt. nyeresége tavaly - közölte a társaság szerdán a nemzetközi pénzügyi jelentési szabvány (IFRS) szerint készült konszolidált gyorsjelentésben.

Bizakodó a válságban is a Hankook

A kedvezőtlen gazdasági környezet ellenére 2009-ben az árbevétel és a működési eredmény emelkedésével számol a koreai Hankook Tire.

Praktiker: kevesebb kampánynap, kisebb is lett a bevétel

Az előzetes adatok alapján a Praktiker Holding a 2008-as üzleti évben nettó 3,91 milliárd eurós konszolidált árbevételt ért el, ami az előző évi rekordszinthez képest 1 százalékos csökkenést jelent.

Bank helyett inkább a Magyar Posta - A válság "jót tett"

Az állami tulajdonú Magyar Posta Zrt. a 2008-as várható 195 milliárd forint bevétellel szemben 201 milliárd forint bevételt tervez a jövő évre, míg az üzleti nyereséget az idei 4,8 milliárd forinthoz hasonló nagyságrendben tervezi - közölte Szűts Ildikó, a Magyar Posta Zrt. vezérigazgatója az MTI-vel.

Vártnál több lett a Richter konszolidált nyeresége a harmadik negyedévben

A Richter Gedeon Nyrt. az év első kilenc hónapjában 171,37 milliárd forint árbevételt és 27,42 milliárd forint mérleg szerinti nyereséget ért el - jelentette a társaság kedden a BÉT honlapján közzétett nemzetközi pénzügyi jelentési szabvány (IFRS) szerint készült konszolidált gyorsjelentésben.

Rekordnegyedévet zárt a Wal-Mart

A fogyasztási kedv lanyhulása ellenére rekord nyereséggel zárta a második negyed évet az amerikai Wal-Mart.

Csökkent az E.On nyeresége

A második legnagyobb európai energiavállalat, a német E.On a második negyedvben 882 millió eurós adózott eredményt ért el, 2,1 százalékkal kevesebbet, mint egy évvel korábban.
Világgazdaság Piactér