Bernie Sanders

Ki a bankárok elnökjelöltje?

A Wall Streethez fűződő viszonyról, a bevándorlókról és a gazdagok adózásáról esett a legtöbb szó Hillary Clinton és Bernie Sanders vitáján.

Az erő Clintonnal van

Mintha párton belüli ellenfél nélkül készülne Hillary Clinton az elnöki kampányra - a demokrata jelöltek vitáját simán nyerte meg, miközben belső riválisai szavazóit sem akarta magára haragítani.

Októberben 4,8 százalékkal nőttek a keresetek

Októberben 4,8 százalékkal nőttek a bruttó és a nettó átlagkeresetek az egy évvel korábbiakhoz képest, a közfoglalkoztatottak nélkül számolva pedig 5,6 százalékos volt a növekedés az előző havi 5,3 százalékkal szemben - jelentette pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).

Önkormányzatok gazdálkodásában talált szabálytalanságokat az ÁSZ

A szlovén, a horvát, a szerb és a szlovák országos nemzetiségi önkormányzat gazdálkodásának ellenőrzése során kisebb szabálytalanságokat talált az Állami Számvevőszék, a szervezet az önkormányzatokat azonos szempontok alapján vizsgálta - mondta Domokos László, az ÁSZ elnöke csütörtöki budapesti sajtótájékoztatóján.

Átadták az Opel tudásközpontját Szentgotthárdon

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter, és Joachim Koschnicke, az Opel Group kormányzati kapcsolatokért felelős alelnöke avatta fel csütörtökön az Opel 1,7 millió eurós, félmilliárd forintos beruházással felépített tudásközpontját Szentgotthárdon.
Világgazdaság Piactér