chikán

Csillag: Ha az EU megszűnik, akkor Magyarországnak is vége van

A magyar gazdaság önmagától 1-1,5 százalékos növekedésre képes - hangzott el a Világgazdaság 2016: Ez már a tartós növekedési pálya? című konferenciájának kerekasztal-beszélgetésén, ahol korábbi gazdasági és pénzügyminiszterek fejtették ki véleményüket a magyar gazdaság kilátásai kapcsán.

Chikán: Minden egyes órában lemaradunk Nyugat-Európától

A versenyképesség nem egyszerűen gazdasági, hanem társadalmi jelenség - mondta Chikán Attila a Világgazdaság "Stratégiai vállalatok stratégiája" című konferenciáján. A Corvinus Egyetem professzora szerint azok a tényezők, amik befolyásolják a versenyképességet, nem elsősorban gazdasági tényezők.

"Kvázi feudális berendezkedés" a kormány célja

Chikán Attila és Mellár Tamás közgazdászok szerint a kormánynak olyan koherens gazdaságpolitikát kellene folytatnia, amely az elmúlt két évre nem volt jellemző. A két egyetemi professzor, aki az első Orbán-kabinet alatt magas kormányzati funkciót töltött be, a Menedzserek Országos Szövetségének (MOSZ) csütörtöki rendezvényén értékelte a magyar gazdaságpolitikát.

Mellár szerint nem lesz IMF megállapodás

Chikán Attila és Mellár Tamás szerint a kormánynak koherens gazdaságpolitikát kellene folytatnia, amely az elmúlt két évre véleményük szerint nem volt jellemző.

Oszkó: A kormány adott pénzt egy rétegnek, de ők abból nem spórolnak

Ha sok az új törvény, nagyobb a hibalehetőség is – mondta Cséfalvay Zoltán államtitkár a Világgazdaság konferenciáján. Chikán Attila szerint rossz irányba indult az Orbán-kormány, Kupa Mihály recessziós spirált emlegetett. Oszkó Péter azt mondta, 12 éve rossz a gazdaságpolitika.

Járai Zsigmond Orbánt utánozza - videó

A multik szükségességéről beszélt Cséfalvay Zoltán államtitkár, míg Járai Zsigmond szerint pofátlanul előtérbe került az államháztartás szerepe. Chikán Attila pedig a gazdaság fundamentumainak rettenetes állapotára hívta fel a figyelmet a Világgazdaság Multik nélkül nem megy című konferenciáján.

Chikán: A kormány olyan dolgokat tervez, amik recessziót okozhatnak

A gazdaság fundamentumaival is kell törődni, amelyek jelenleg rettenetes állapotban vannak. Ekként reagált a költségvetési tanács elnöke által elmondottakra Chikán Attila egyetemi tanár, a Budapesti Corvinus Egyetem Versenyképesség Kutató Központjának igazgatója.

Demján a modern selyemút végéről vizionál

Magyarország gazdasági és természeti adottságai jók ahhoz, hogy a modern kori "selyemút" vége legyen - mondta Demján Sándor, a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége (VOSZ) ügyvezető elnöke szerdán, a munkaadói szervezet által rendezett magyar-kínai üzleti konferencián, Budapesten.
Világgazdaság Piactér